Brutál karácsony utáni akciókat robbantanak a boltok: ilyen évek óta nem volt, garantált a tömeg
Leginkább ruházati terméket és műszaki cikkeket szoktak venni a magyarok a két ünnep közötti nagy leárazások alkalmával, és ez idén sem lesz másként.
Leginkább ruházati terméket és műszaki cikkeket szoktak venni a magyarok a két ünnep közötti nagy leárazások alkalmával, és ez idén sem lesz másként.
A héten nem csak a drágulásokkal foglalkoztunk, hanem már erősen a fókuszba került a karácsony, illetve kicsit előre is tekintettünk a 2024-es esztendőre.
Nagyon durván megugrott a magyarok kiruccanásainak száma az év harmadik negyedévében tavalyhoz képest - ezt lehet kiolvasni a KSH nemrég közzétett adataiból.
Volt egy rövid időszak, amikor néhány éven át a kivándorló magyarok száma kevesebb volt, mint a visszavándorlóké, ez azonban nem tartott sokáig.
2023 első negyedévében közel 30 százalékkal többször utaztak külföldre a magyarok az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
Az Európai Tanács szóvivője jelentette be, hogy rendkívüli ülést hívtak össze, miután Orbán Viktor megvétózta Ukrajna uniós támogatását.
A magyarok 38 százaléka szokott gyűjtögetni karácsonyra, a többség november elejétől tesz félre,
Eltelt egy újabb hét, amin ismét rengeteg érdekes, izgalmas cikk jelent meg a Pénzcentrumon. Éppen ezért összegyűjtöttük a hét legfontosabb, legolvasottabb írásait.
Az uniós polgárok közül a magyarok voltak a második legszegényebbek 2022-ben az Eurostat szerint. A GKI szakértője szerint ebből az látszik, hogy alaposan le vagyunk gatyásodva.
Az idei harmadik negyedévben már több mint 11 milliárd forintot loptak el a csalók Magyarországon az ügyfelek számláiról.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a tudatosság határozza meg a magyarok hozzáállását a karácsonyi ajándékok beszerzésekor
A csak 8 általános végzettek átlagkeresetéhez képest az érettségizettek vagy szakképesített munkások 30 százalékkal keresnek jobban.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap az Élysée-ben a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal folytatott megbeszélést.
Egy új kutatás szerint a magyar lakosság alig felének van tudomása erről az intézkedésről, és jelenleg csupán a negyede válogatja külön a kerti és konyhai hulladékait.
A héten a Nemzeti Adóhivatal fokozott ütemben kezdi meg a piacok, kitelepülések, karácsonyi vásárok ellenőrzését. Mutatjuk, hogy hol lehet számítani a hatóságokra!
Hiszünk a műfenyőben, a saját bevallásunk szerint pedig a túlfogyasztás és a pazarlás egyáltalán nem jellemző ránk.
A teljes, boldog élethez nem csak az magánéleti de a szakmai jólét is hozzátartozik az egyén szempontjából.
Öt-hat éven belül a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel bíró szereplővé válhat az áruházlánc.
Az EY kutatása szerkint tavaly tízből még csak egy magyarnak volt egészségbiztosítása. A szakértő úgy látják, hogy azóta viszont folyamatosan nő a biztosítottak száma
Erdogan török elnök a Stratégiai Tanács ülésére érkezik Budapestre, ahol a magyar-török diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulóját is megünneplik december 18-án.