Bár az elmúlt években valamelyest javult a magyar háztartások anyagi helyzetének megítélése, a mindennapi megélhetés továbbra is komoly kihívást jelent.
Rengeteg magyar nem költheti el az SZJA-visszatérítést: megette a hitelmoratórium az ingyenpénzt
Hatszáz milliárd forintba kerül a költségvetésnek a jövő év eleji SZJA-visszatérítés, ami önmagában 1,5 százalékkal emelheti az államadósság mértékét és az inflációs nyomást is tovább erősítheti. Az ingyenpénzt azonban a legtöbben nem tudják majd elkölteni, jelentős része ugyanis elmehet a hitelmoratórium alatt felhalmozott adósság csökkentésére.
A jövő évi büdzsé 28 ezer milliárd forintos kiadásához képest elenyészőnek tűnhet, de a 2022-re tervezett költségvetési hiánynak önmagában mintegy ötödét adja a februárra tervezett személyi jövedelemadó-visszatérítés a Sberbank szakértőjének számítása alapján. Horváth István szerint ráadásul kérdéses, hogy a kormány a büdzsé tavaszi tervezésekor már számolt-e ezzel a később bejelentett intézkedéssel.
Az érintettek számára több százezer forintos ingyenpénz valamilyen formában mindenképpen megjelenik majd a fogyasztási oldalon, ezáltal pedig az inflációt is gerjeszteni fogja. A kormányzat is számolhatott ezzel, noha az áremelkedés és az azon keletkező ÁFA-bevétel tulajdonképpen kedvező a költségvetésnek, ha a pőre számokat nézzük.
A támogatást azonban valószínűleg a hitelmoratóriumban felhalmozott tartozás csökkentésére fogják legtöbben felhasználni
- véli a Sberbank szakembere.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







