12 °C Budapest

Kinek fognak itt hitelezni? Viharosan bővül a feketelista!

Pénzcentrum
2009. február 10. 05:55

Egy év alatt a másfélszeresére emelkedett, a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) lakossági részlegében nyilvántartott hitelmulasztások száma. Becslések szerint január végére az aktív feketelistások száma elérte a 700 ezret, az összes nyilvántartott mulasztás pedig átlépte az egymilliós szintet. A potenciális hitelfelvevőnek számító 18-70 év közötti korosztály lélekszáma a statisztikák szerint 7 millió főre tehető, ennek fényében még aggasztóbbak a számok.

A rossz adósok listáján 2006-ban 281 ezer, 2007-ben 433 ezer, 2008-ban pedig 670 ezer élő mulasztást tartottak nyilván. Figyelembe véve, hogy a korábbi havi 10-15 ezres növekedéssel szemben havonta már 20-30 ezer fővel nő a mulasztók száma, jelenleg körülbelül 700 ezer aktív feketelistás lehet az országban.

Forrás: KHR

Az aktív mulasztók száma a 2007-es év harmadik negyedévében kezdett megugrani, de tavaly júliusban például 39 ezerrel duzzadt a lista. A hazánkat októberben elérő hitelválság családok ezreit sodorta nehéz helyzetbe, ennek következtében az első negyedévben rohamosan növekedhet a rossz adósok száma. Ezek a családok nem a fizetési hajlandóságuk romlása, hanem a jelenlegi piaci körülmények következtében megváltozott fizetési képességük miatt kerülhetnek a képzeletbeli szégyenfalra.

A listára azok az adósok kerülnek fel, akik legalább a mindenkori minimálbér összegének (jelenleg 71,5 ezer forint) megfelelő törlesztés megfizetésével több, mint 90 napon át késnek. A bekerülési szabályok következtében a szakértők szerint a néhány tízezres nagyságrendű törlesztőrészlettel megkésett adósok várhatóan csak a negyedév végére, illetve a második negyedév elejére szegik meg a szabályokat és kerülnek fel a listára.

A minimálbéren és a 90 napos szabályon túl további esetekben is felkerülhetnek a listára az adósok. Ezek közé tartozik, ha valaki hamis okmánnyal igazolja magát, hamis adatokat közöl, vagy bankkártyával való visszaélést követ el. A rendszerben a mulasztás megszüntetését követően még 5 évig tartják nyilván az adatokat.

A listát nyilvántartó szervezet vezetője szerint a lekérdezések számának csökkenéséből a lakossági hitelezés megtorpanására lehet következtetni. A potenciális hitelfelvevőknek számító 18 és 70 év között korosztály lélekszáma körülbelül 7 millió főre tehető, ebből - feltételezve, hogy a feketelistások döntő többsége is innen kerül ki - jelenleg 700 ezer fő egyáltalán nem hitelezhető, a háromszázezer passzív KHR-est pedig még kamatfelárral sem szívesen hitelezik meg a bankok.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az 15-64 év közötti magyar lakosság körében alig 57 %-os foglalkoztatási ráta tovább szűkíti az aktív banki ügyletekre jogosult ügyfelek körét. Nem beszélve arról, hogy a foglalkoztatottak többsége nem a készpénzfelvételen kívül semmilyen egyéb banki műveletet nem hajt végre. Sokan még mindig félnek bankkártyával fizetni, továbbá gyerekcipőben jár az elektronikus bankolás.

A pénzügyi tervezés és a pénzügyi szolgáltatások aktív használatától sokan a mai napig idegenkednek, de hitelezési szempontból az is aggasztó, hogy sokan előre leszögezik, hogy még ha tudnak, akkor sem vesznek fel hitelt különösen a közelmúltban történtek után.

A bankok hitelezési politikája egyre inkább a megfelelő jövedelemmel rendelkező ügyfélkör irányába tolódik, csak az adósminősítést követően mérlegelik majd az ingatlanfedezetet. A célpiac egyre szűkül, az ügyfelek közül sokan már most is jelentős terhet viselnek, ezért a hitelintézetek között tovább fokozódhat a verseny a fogyasztók kegyeiért.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 17. 07:45