Kanyarban az energiaválság: nagyon ráfázhatnak azok a cégek, akik nem lépnek időben
Még nem késő lépniük a cégeknek, hogy túléljék az energiaválságot és azt, hogy kikerültek a rezsicsökkentés ernyője alól.
Még nem késő lépniük a cégeknek, hogy túléljék az energiaválságot és azt, hogy kikerültek a rezsicsökkentés ernyője alól.
Bizonytalan hangulat jellemezte nemcsak a globális, de a hazai piacokat is az elmúlt hónapban. Az ingadozó befektetői kedv, amelyhez a nyári időszak beköszönte is hozzájárult.
A miniszterelnök egy hosszú szünet után most adott először interjút a rádiában, ahol a NATO csúcsról és a háborús helyzetről bezsélt.
A holding IFRS szerinti tavalyi adózott eredménye még elérte a 2093 milliárd rubelt.
Az alap lényege a kettős, polgári és katonai felhasználású új technológiák fejlesztésének támogatása, amelybe beletartozik például a befektetés a szövetség stratégiai céljaival összhangban ténykedő, feltörekvő technológiai vállalatokba való befektetés.
Összegyűjtöttük, milyen határidők járnak le június végén, illetve milyen új szabályok lépnek életbe jövő hónaptól.
Minél előbb sikerül megépíteni a két új reaktorblokkot, annál előbb lesz még stabilabb, még biztosabb Magyarország energiaellátása.
Az ipari termelői árak 32,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest
A jelenlegi emelés is a vállalat szinte minden munkavállalójára vonatkozik, és pozíciótól függően legalább 8%-os, de több pozícióban is eléri a közel 20%-os mértéket.
Az elmúlt 12 hónapban, 2021. június és 2022. május között a születések száma 2,0, a halálozásoké 7,6%-kal csökken
Nincs még vége az inflációnak: a globális folyamatok továbbra is begyűrűznek, és még nem is tetőzött a helyzet.
Nem csak a magas infláció, az emelkedő kamatok is megnehezítik az ingatlanpiac működését.
Az elemzői várakozásoknak megfelelve, a keddi alapkamatemelés után csütörtökön az egyhetet betét kamatát is megemelték
Ugyan az utóbbi egy évben jelentősen nőttek a fizetések, a jegybank szerint az elkövetkező hónapokban 16 százalék lehet az infláció, ami könnyen elviheti a béremeléseket.
Több szolgáltatás leállt a K&H-nál, nem lehet a mobilbankot használni, de van olyan bankfiók, ahol a készpénz ki- és befizetés sem lehetséges.
Egy friss előrejelzés szerint a vártnál magasabb lehet idén a gazdasági növekedés, jövőre viszont recesszióval számolnak a szakértők itthon.
Újraindult a földgázszállítás Magyarországra a déli irányból, miután sikerrel lezárultak a Török Áramlat vezetéken hosszú ideje tervezett karbantartási munkálatok.
Virág Barnabás alelnök ismertette, hogy az év egészében 5 százalék körüli növekedés is benne van a magyar gazdaságban, de a következő években ez lassulhat.
1,85 százalékponttal 7,75 százalékra növelték a jegybanki alapkamatot.
Most már hivatalos, hogy a nyugati szankciók következtében Oroszország fizetésképtelenné vált, ezt a Moody's hitelminősítő is megerősítette.
Minden eshetőségre felkészül a kormány, arra is, hogy a gázellátás egyszer csak akadozik vagy teljesen leáll.
Bár tavaly jó volt a forgalma a borászatoknak, több pincészet mégis veszteséges lett.
Fontos az energiafelhasználás csökkentése, törekedni kell a megtakarításra, ugyanis nincs a világban elégséges mennyiségű gáz az orosz földgáz 100 százalékos helyettesítésére.
Több európai országban akadozik a gázellátás, amit mi is meg fogunk érezni a fűtési szezon kezdetekor.