Andy Burnham brit miniszterelnök elismerte, Oroszország beavatkozott a tíz évvel ezelőtti Brexit-népszavazásba.
Az Európai Parlament az Európai Unió Bírósága elé viszi az Európai Bizottságot a Magyarországnak felszabadított 10,2 milliárd eurós kifizetés miatt.
Az Európai Parlament az Európai Unió Bírósága elé viszi az Európai Bizottságot a Magyarországnak felszabadított 10,2 milliárd eurós kifizetés miatt - árulták el a Politico hírlevelének a döntésben érintett személyek. Eszerint az Európai Parlament jogi szakbizottsága állítólag hétfőn este zárt ajtók mögött 16 támogató, és mindössze egyetlen ellenző szavazat (szélsőjobb képviselő) mellett, nulla tartózkodással kimondta azt a súlyos állítást, hogy az Európai Bizottság tavaly karácsony előtt megalapozatlanul szabadított fel 10,2 milliárd eurót a Magyarországnak járó 21,7 milliárd eurós kohéziós keretből, és így nem járt el felelősen az uniós adófizetők pénzével.
Ezt amiatt tette meg akkor a Bizottság, mert értekelése szerint Magyarország addigra teljesítette az igazságszolgáltatási horizontális feljogosító feltételt a karácsony előtt elfogadott törvénymódosítással, és így minden olyan kohéziós forrás felszabadult, amit egyéb ügyek nem blokkoltak.
A lapnak nyilatkozott Daniel Freund európai parlamenti képviselő, aki úgy foglalta össze a helyzetet:
Úgy gondoljuk, hogy van egy egyértelmű ügyünk, mivel a Bizottság ellentmondásba keveredett azzal kapcsolatban, hogy Magyarország tiszteletben tartja-e a jogállamiságot.
A potenciális perre, annak várható kifutására utalva a képviselő rámutatott: "Az EU Bírósága mindig is kiállt a bíróságok függetlensége mellett". Hozzátette: az EP szakbizottságának lépése "jelzés a Bizottság elnöke számára, hogy a jogállamiságot nem lehet elcserélni az Orbánnal való alkura".
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A lap végül rámutatott: egyelőre nincs esetjog arra, hogy a 2021-2027-es uniós felzárkóztatási ciklus forrásfelhasználási jogszabályát (CPR) pontosan hogyan kell alkalmazni, és ennek során milyen mozgástere van a Bizottságnak a források kiutalásával, felfüggesztésével kapcsolatban. Azt viszont megjegyzik: az uniós bíróság mindig is kiállt a bíróságok függetlensége mellett azért, hogy az EU alapjait fenntartsa.
Kiderült a szomorú igazság a magyar gazdaságról: csúnyán elhúztak mellettünk a csehek és a lengyelek
Bár Magyarország erősen exportorientált gazdaság, hozzáadott értéke és a hazai tulajdonú vállalatok termelékenysége ma már jelentősen elmarad a cseh és a lengyel versenytársakétól.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







