23 °C Budapest
Bagged potatoes for sale on local street market.

Érik a krumplidrágulás a boltokban: bajban a magyar burgonya, rossz hír ez a vásárlóknak

2023. november 7. 13:01

A tavalyi aszályos év nem kedvezett a magyar burgonyának, így a 2023-as év elejére már importkrumplival töltötték fel a boltok a készleteket egészen az első koranyári termésig. Az viszont, hogy hiány mutatkozik a magyar burgonyából, nem egyedül az időjárás függvénye, hiszen a hazai termőterület évek óta csökken, viszont a termékekkel szemben támasztott szigorú előírások, elvárások változatlanok. Kulich Éva az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács (OBTT) sajtóreferense a Pénzcentrumnak elmondta, hogy a 2024-es évben, akárcsak idén, év elején ismét import burgonyára szorulhat az ország.

Rájár a rúd a magyar krumplira. A 2022-es évben az aszálykárok olyan súlyosan érintették az ágazatot, hogy a készlet hazai burgonyából decemberig tartott ki. Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke már akkor kiemelte, hogy ráadásul nemcsak az aszály okozta, hogy kevesebb volt a termés 2022-ben, hanem számos növényvédőszer használata már nem lehetséges a gazdák számára, melyekkel védekeztek a fertőzések ellen. Ez a helyzet 2023-ban sem változott.

A 2023-as év az előzetes betakarítási adatok ismeretében terméshozam tekintetében mindenképpen sikeresebbnek mondható, de év elejétől továbbra is importárura szorul az ország. A burgonya termőterülete tovább csökkent, a kereskedelmének pedig nem tesz jót a jelenleg érvényben lévő árszabályozás. A termelőknek az időjárás és az egyre szigorodó elvárások is kihívást jelentenek, így ha nem hoz fordulatot az ágazatban egy célzott támogatás, vagy más változás, tovább szűkülhet a krumpli vetésterülete.

A statisztikák alapján a termőterület csökkenése idén is folytatódott, ez a folyamat azonban nem most kezdődött. Több termelő állt át más növény, például hagyma-, vagy káposztafélék termesztésére. Az aszály, a kedvezőtlen időjárás csak az egyik ok volt, amiért tavaly, illetve idén gyengébb lett a termés. A másik fontos tényező a talaj kellő nedvesség hiánya okozta drótférgesség és a burgonya más betegségei, mint a fusarium fertőzés vagy a foltosodás, melyek ellen egyre kevesebb eszközük van védekezni a termelőknek. Ugyanakkor minél kevesebb vegyszert lehet alkalmazni a termesztés során, annál kevésbé tudnak megfelelni a minőségi elvárásoknak is az bolti értékesítésben

- magyarázta lapunk kérdésére Kulich Éva az OBTT sajtóreferense. A szakértő arra is kitért, hogy a csaknem kereken egy éve bevezetett árstop is nehéz helyzetbe hozta az egész szektort. Az árstop 2023 augusztusával történő átalakítása egyáltalán nem jelentett fellélegzést, hiszen a 2023. szeptember 1-től életbelépett módosítás alapján a kereskedelmi egységek beszerzési áron kötelesek értékesíteni a burgonyát. Így az árazást továbbra sem a szabad piac alakítja, ez pedig kiélezett helyzetet teremt. Jelen állás szerint a szabadpiaci árazás még januárig nem térhet vissza, és akár meg is hosszabbíthatják a rendeletet, mely nem kedvezne az addigra már szinte a betárolt készletek végével rendelkező hazai burgonya helyzetének.

Kulich Éva a Pénzcentrumnak azt mondta, hogy amikor az import burgonya váltja a hazait a boltok polcain, mindig történik valamekkora drágulás. Az import árát többek között az euróárfolyam és a szállítási költségek is befolyásolják, idén pedig az európai burgonyának sem volt jó éve. A szakértő elmondása alapján össszvolumenben kevesebb, méretben viszont nagyobb burgonyák termettek idén, mely nem kifejezetten van szinkronban a vásárlói, ezáltal a kiskereskedelmi igényekkel. Az import boltokba kerülése, vagyis a burgonya drágulása 2024-ben, akárcsak idén, év elején várható, de fontos leszögezni, hogy a kereskedelem és nem a termelők kompetenciája a polci árak kialakítása. Azt még nem lehet megmondani, mennyivel lesznek magasabbak az árak, ez attól is függhet, kivezetik-e kötelező akciózást.

Befellegzett a magyar burgonyának?

Ahogy az alábbi ábrán is látható, a burgonya betakarított termőterülete nem csak az utóbbi pár évben csökkent, ez nem újkeletű folyamat. Az utolsó hivatalos KSH adatok 2021-ig adatolják a termőterületet, de más forrásokból tudható, hogy a termőterület tovább zsugorodott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az, hogy a kisebb területen megtermett mennyiségből mennyi kerülhet a boltokba, nemcsak a hozam mennyiségén, de a minőségén is múlik. A minőség pedig az időjárás, illetve az alkalmazott növényvédők függvénye is. Az árat pedig a készletek nagysága, a vetőgumó és az előállítás egyéb költségei határozzák meg elsősorban. A hazai burgonyakészletek mostanra több egymást követő évben elfogytak már az év végére.

A burgonyatermelők, a Szövetség tagjai is elkötelezett gazdálkodók, nem fogják egyik évről a másikra feladni, más növény termesztésébe fogni, ez nem ilyen gyors folyamat. Viszont a jelenlegi kihívások mellett a burgonya termőterülete, hozama nem tud növekedni, amire pedig szükség lenne., és szakszerű tárolókapcitások szűkében is vagyunk. Célzott uniós, vagy hazai támogatásra és integrációra lenne szükség, hogy a termőterület ismét növekedni tudjon és megfordítható legyen a csökkenő tendencia

- árulta el lapunknak Kulich Éva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
MEDIA1  |  2026. május 21. 17:40
Csöppet sem fog hiányozni a főpolgármesternek a lap.
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Holdblog  |  2026. május 21. 09:15
A heti munkaórák változása egyre pontosabban rajzolja ki, mely gazdaságok váltak termelékenyebbé a B...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 22. 08:16