Paks, 2019. július 11.Munkába járó dolgozókat mûszakváltás után haza szállító autóbuszok a Paksi Atomerõmû kijáratánál. Mögöttük a 3-4-es blokk épülete.MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Fontos döntés született Paks II ügyében: itt a bejelentés, ilyen még nem volt

2023. szeptember 13. 08:40

Még nem is létezik teljesen az a technológia, amit az új atomerőműhöz vennénk meg, de az idő sürgeti a kormányt energiafronton.

Francia fűtőelemeket vásárolna Magyarország, és a tervek szerint ez a Paksi Atomerőmű tervezett második blokkjában is fontos szerepet kapna - eere lehet következtetni az Energiaügyi Minisztérium minapi bejelentéséből, írja a g7. A lap szerint az ötlet már egy ideje keringhet, mert Orbán Viktor is utalt rá néhány nappal ezelőtt.

A franciáktól megvásárolandó technológia esetén azonban komoly probléma, hogy ez a nukleáris üzemanyag még nem is létezik. Egy olyan fejlesztésről van szó, ami egy korábban már legyártott üzemanyag továbbgondolása, és folyamatosan dolgoznak is rajta. A lépéssel a magyar kormány újabb lépést teeene abba az irányba, hogy lassan ugyan, de leváljon az orosz nukleáris energiáról, ami az unióónak egy kimondott elvárása is, különösen a háború kitörése óta.

borítókép: Jászai Csaba, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31