11 °C Budapest
Budapest, 2021. november 11.Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. november 11-én.MTI/Kovács Attila

Gulyás Gergely: változnak a védettségi igazolványok szabályai, februártól harmadik vakcina is kell

2022. január 13. 11:27

Megtartották az idei első kormányülést. Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta, a járványügyekkel is foglalkozott a kormány. Az omikron miatt változtatnak a szabályokon: a védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul, az átesettség nem jelent védettséget a kormány szerint. Az minősül oltottnak, aki három oltást kapott. Az árstopról is újabb részletek derültek ki.

Megtartották az idei első kormányülést, Orbán Viktor ezután jelentette be az árstopot. Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta, a járványügyekkel is foglalkozott a kormány: a negyedik hullám leszálló ágban lenne, de az omikron variáns is megjelent. A fertőzések jelentős részét ez adja, a fertőzésszám dinamikusan nő, és a következő hetekben emelkedni fog a megbetegedések száma. 

A miniszter elmondta, az omikron a korábbiakhoz képest kevésbé súlyos tünetekkel jár, azt látni más országokban is, hogy a megbetegedések számából nem következik hasonlóan növekvő kórházi betegszám és halálozás. Abban bízunk, hogy Magyartországgn is a járvány ötödik hulláma ezeket a trendeket fogja követni - mondta.

A megbetegedések száma ugyanakkor rekordot dönthetnek

- jelentette ki Gulyás. A kórházi kapacitások tekintetében jól állunk - részletezte, az ágyak 25 százalékán ápolnak kovidos betegeket. 

Ettől a naptól kezdve az minősül oltottnak, aki megkapta a harmadik oltást, vagy a második oltást hat hónapon belül kapta meg - a víruson átesetteknek így nem jár majd igazolvány. A felnőtteknél hét napra rövidül a karanténkötelezettségi időszak, de 5 nap után negatív teszttel lehet szabadulni belőle. Az iskolákban az iskolatársak fertőzöttsége után a diákoknál a karanténkötelezettség 5 napra csökken, de csak azoknál, akik oltottak.

Az év végi gazdasági adatok a vártnál jobbak, 6,5-7 százalékos növekedést tudott a gazdaság 2021-ben elérni.

A benzinár plafon bevált, február közepén döntenek arról, hogy meghosszabbítják-e. Az árstop kapcsán elmondta, hogy az inflációs terhek elhárítására hozták meg a döntést. A szerb mintához hasonló intézkedésekről döntöttek, hat termék árát kell az október 15-i áron rögzíteni, mert október végén gyűrűzött be a nagyobb infláció.

Megjegyezte, hogy a tej és a hústermékek eddig is az 5 százalékos áfakörbe tartoznak, így áfát nem lehet csökkenteni rajtuk, az árstop volt a megoldás. A miniszter az eddig ismert hat termék (sertéscsomb, csirkemell, étolaj, cukor, liszt, 2,8%-os tej) mellett a csirkefarhátat is megemlítette, mint amelyek az árát befagyasztják. Később a miniszter megersítette: bár Orbán Viktor bejelentésében nem szerepel, a csirkefarhát ára is be lesz fagyasztva.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, az árstopot 3 hónapra hozzák meg, ez meghosszabbítható. Az októberi árszintet nem a KSH adatai alapján számolják, hanem az üzletenkénti árakat nézik meg a rendszerben, és az lesz a szabályozás alapja. 

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kifejtette, hogy a rendelet szerint nem lehet csökkenteni az árumennyiséget, biztosítani kell az októberi eladási szinteket. Többszintű szankciórendszer lesz, lehet pénzbüntetés, a legrosszabb esetben pedig bezárják a renitens boltot. Azért nem az áfát csökkentik, mert azzal kisebb mértékben csökkentek volna az árak.

Később elmondta, a magyar pékségeknek komoly nehézséget jelentett volna, ha a kenyér árát fagyasztják be, igyekeztek erre is tekintettel lenni, így csak a lisztre vonatkozik az árstop. Kompenzálni nem fogják az üzleteket, mivel szerinte közös teherviselés van, mindenki kiveszi a részét a helyzetből. Gulyás szerint a 20 milliárdot sem éri el az intézkedés hatása, ezt ki kell bírniuk a szereplőknek. Azt is figyelni fogják, hogy a kiskereskedők az árstop hatására emelik-e más, a szabály alá nem eső termékek árát.

Az új védettségi szabályok értelmében február 15-től mindenkinek lejár a védettségi igazolványa, aki átesett a fertőzésen, de nem oltatta be magát. Most többek között az 500 fő feletti nagyrendezvényekre kellhez az igazolvány, a további szigorítások kapcsán elmondta, hogy mindig a helyzetnek megfelelő döntést hozza a kormány.

A negyedik oltásról is kérdezték, Gulyás Gergely ennek kapcsán elmondta, hogy

negyedik oltást orvossal való konzultáció alapján bárki kaphat majd.

A szabályozás a héten jelenik majd meg. Az egészségügyi dolgozóknak egyelőre három oltás lesz kötelező, pár hónap letelte után még nehéz tudományos véleményt kialakítani.

Címlapkép: Kovács Attila, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 21. 19:36
Életének 63. évében meghalt Krecz Tibor, a (régi) Figyelő volt főszerkesztője, akinek a nevéhez fűző...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 21. 15:05
Az elmúlt években arról szóltak a hírek, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánk. Mostanr...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
Holdblog  |  2026. szeptember 21. 09:08
Török alapkezelők illikvid részvények manipulálásával értek el extra hozamot, befektetők tömegét bec...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 21. 21:02
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 20:33