A nemzetközi felmérések adatai ugyanakkor azt mutatják, hogy ehhez még jelentős előrelépésre lenne szükség.
Szeretünk költekezni, de tudatosan tesszük azt? Esetleg a mának élünk, a számlák meg várhatnak? Nos, lehet itt az ideje ezen változtatni, ugyanis egy friss kutatásból kiderül, hogy bizony sokan nem urai a pénzügyeiknek. A 26 országot felölelő felmérésben pénzügyi szokásaikról kérdezték a résztvevőket. Az eredmények rámutatnak, hogy a pénzügyi tudatosságban az országok zöme alulteljesít: így van ez Magyarországon is.
Az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) felméréséből kiderül, hogy az általuk meghatározott kritériumok alapján a 26 vizsgált ország lakosainak zöme a pénzköltéshez ért, azonban a tudatos pénzügyi döntésekhez nem. A kutatásban olyan kérdésekkel foglalkoztak, mint mennyire tud az alany felépülni pénzügyi visszaesésekből, rendelkezik e tartalékokkal, okoz e számára stresszt a pénz, fizetés és költekezés.
A felmérésből kiderült, hogy a kérdőívet kitöltők között nagy különbség lelhető fel anyagi szempontból, viszont akadnak közös pontok, mint a pénzügyi tartalékok hiánya, a pénzügyi fogalmak foghíjas ismerete vagy a pénzügyi stressz jelenléte.
Összességében több, mint 125 ezer embert kérdeztek meg pénzügyi szokásaikról. A pénzügyi tájékozottság kérdésen belül foglalkoztak az általános tudással, viselkedéssel, magatartással.
A pénzügyi tájékozottság fontos, hiszen az egyén ezáltal tudja felmérni a pénzügyi szolgáltatásokat, ami hozzásegíti őt a megfontolt pénzügyi döntésekhez.
A kutatásban a résztvevők 52 százaléka tudott öt, vagy több pénzügyi tájékozottsággal foglalkozó kérdésre helyes választ adni, ami a minimum pont. Ebben a szekcióban az országok zöme jól teljesített.
A pénzügyi magatartás már jóval összetettebb kérdést ölelt fel az egyszerű tájékozottságnál. Az ebben feltett kérdések arra összpontosítottak, hogy mennyire képes a kitöltő pénzt félretenni, hosszútávra tervezni, tudatosan vásárolni valamint a pénz mozgását figyelni. Ez a szekció járulhat hozzá ahhoz, hogy a kitöltők egy zöme anyagi stresszben él, mivel nem tud ezeknek a pontoknak eleget tenni.
A kitöltők közül, akik elérték a minimális pontszámot (ami 6, vagy több 9 pontból), 49 százalékuk képes volt ezt a határt elérni. A gazdaságok között a minimális pontszámot elérő felnőttek aránya nagy szórást mutatott.
Szlovéniában a felnőttek mintegy 73,3 százalék ért el 6, vagy ennél több pontot pénzügyi magatartás terén, Olaszországban csak 26.3 Magyarországon pedig 29.7 százalék.
A kutatás a hosszabb távú pénzügyi tervezéshez való hozzáállást is vizsgálta. Az eredmények kimutatták, hogy a pénzügyi tudatosság eléréséhez nem elég a tudás. A tudás, a képességek, a hozzáállás és a pénzügyi magatartás mind hozzájárul ahhoz, hogy elérjük a pénzügyi tudatosságot.
A megkérdezett államokban a kitöltők átlagosan 3 pontot értek el 5-ből ebben a szekcióban, és mindössze 42 százalékuk volt képes elérni többet, mint a minimum 3 ponthatárt.
A felmérésben Magyarország is részt vett, hazánk pedig az OECD - átlagot súrolja. A 26 vizsgált országból mi a középmezőnyt értük el. Azonban nem csak mi teljesítettünk gyengén a felmérésen, hiszen a kutatóközpont kiemelte, hogy szinte minden országnak van hova fejlődnie, mivel a lakosság nagyrésze alig rendelkezik a mindennapi élethez szükséges pénzügyi ismeretekkel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Magyarország a maximális 60 pontból 12,3 pontot szerzett a pénzügyi műveltséget mérő komplex felmérésben. A világátlag 12,7, míg azoknak az országoknak, akik tagjai az OECD-nek 13. Így Magyarország nemzetközi szinten a 14. helyen áll pénzügyi tudatosság terén.
A felmérés az alapvető pénzügyi fogalmak ismeretét is vizsgálta, itt hazánk kissé az átlag alatt teljesített. A résztvevők nehezen bírkóztak meg azokkal a kérdésekkel, hogy mi az egyszerű kamat, a kamatos kamat, valamint olyan fogalmakkal, amelyekkel napi szinten találkozhatunk. Ennek ellenére pénzügyi ismeretek terén nincs jelentős lemaradásunk a többi országhoz képest, viszont pénzügyi döntéseinkben és hozzáállásunkban alulteljesítünk.
A magyarok szeretnek költekezni, de nem vezetik tudatosan a pénzügyeiket. Hiába ismerik a fogalmakat, nem használják azokat. Nem járunk élmezőnyben pénzügyi tervek készítésében, sem azok követésében, nem figyeljük a kiadásainkat és amennyiben szert teszünk megtakarításokra, az többlet bevételből érkezik és nem tudatos tervezésből.
A felmérés azonban nem csak információt gyűjtött, hanem tanácsot is nyújtott abban, hogy ezeket a pontszámokat hogyan lehetne feltornázni. Mivel nagyobb csoportok jobban érintve vannak pénzügyi problémákban, a kutatók különböző opciókat ajánlanak megoldásként.
Fontosnak tartják a jó alapok elsajátítását, hiszen ha jól ismerjük a pénzügyi fogalmakat, úgy egyszerűbben használjuk őket, és könnyebben sajátítjuk el azt, hogy hogyan alakítsunk ki költségvetést. Fontos, hogy ezeket a tevékenységeket serkentsék a résztvevő államok növelve ezzel a lakosok aktív tartalékait. Ezen kívül fontos felismerni a különböző csoportok igényeit is.
Legyen szó megtakarításról, mindennapi költekezésről, fontos, hogy mindig kövessük szemmel a pénzügyeinket, és legyünk tájékozottak. Arról, hogy hogyan kezeld jobban pénzügyeidet lapunk korábban itt írt.
Az alapvető tudás mellett fontos az is, hogy családunkkal beszéljük meg pénzügyeinket. A fontosabb kérdések megvitatásával, a közös döntéshozással mindketten fejlődhettek a pénzügyi tudatosság terén.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








