A Milan és az Inter új stadionjukkal jelentősen növelnék meccsnapi bevételeiket, és erre jó esélyük is lenne, amikor majd megépül az új aréna
A 2020-as év minden szempontból rendkívüli volt: korábban sosem tapasztalt egészségügyi és társadalmi válsághelyzettel néztünk szembe. Ez jócskán nyomot hagyott a világgazdaságon és a magyar gazdaság helyzetén is. A hazai adópolitika azonban nem zavartatta magát: kisebb zökkenőkkel, de folytatta az elmúlt években megkezdett trendet, és tovább csökkentette az adófajták számát.
Immár hatodik éve csökken az adónemek száma Magyarországon. A tavalyihoz képest idén megint kettővel kevesebb, összesen 52 adónem létezik és láthatóan ez a folyamat jövőre is folytatódik. Mindeközben az egyszerűsített adókból és az áfából származó bevételek tovább nőnek, derült ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összesítéséből.
Kevesebb adó
A tavalyi évet 54 darab adóval kezdtük, azonban ez a szám évközben átmenetileg megnőtt. Bevezetésre került ugyanis a kiskereskedelmi különadó, amelyet bár a válság hívott életre, de úgy tűnik, huzamosabban is velünk marad. Ebből már az első évben is 47 milliárd forintot szedett be az állam – ami már súrolja más szektorális adóink nagyságrendjét.
Év végére mégis csupán 52 különféle adónemünk maradt. A jogalkotó ugyanis a pénzbeni- a természetbeni tb-járulék, a munkaerő-piaci járulék továbbá – nagyrészt – a nyugdíjjárulék összevonásával lényegében úgy könnyítette a vállalkozások adminisztratív terheit, hogy ezzel adóbevétel-kiesést nem okozott.
Több áfa
Az adóbevételek egyik magyarországi zászlóshajója, az áfa tavaly is megbízhatóan teljesített. Miközben ez az adónem az elmúlt éveknél tavaly szerényebb, mindössze kb. 3%-os bevételnövekedést produkált, ezt ahhoz mérten érdemes nézni, hogy mindeközben a GDP kb. 5%-kal, a háztartások fogyasztása pedig az első 9 hónapban 2,4%-kal csökkent. Ezt nagyban támogatja az a folyamat, hogy az egyre kiterjedtebb technológiai megoldásoknak köszönhetően feltételezhetően a tavalyi évben is tovább csökkent a be nem fizetett áfa összege.
KATA, KIVA: húzd meg, ereszd meg
Az egyszerűsített adók korábbi években tapasztalt egyértelmű diadalmenetében kisebb fordulatot hozott a 2020-as év. Míg ugyanis az egyre nagyobb sikersztorivá avanzsáló KIVA kormányzati támogatottsága töretlen, a KATA esetében behúzták a kéziféket. Felismerték, hogy nagyon sok esetben a szürkefoglalkoztatás melegágyává vált, és sajnos fűnyíróelven bár, de meglehetősen hatékony korlátozó szabályokat alkottak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy több év óta először a KATA-ból származó bevétel 2020-ban egyáltalán nem nőtt. Az adó szinte fillérre ugyanannyi (158 milliárdos) bevételt produkált 2020-ban, mint az azt megelőző évben. Mindemellett fontos látni, hogy e két egyszerűsített adónemből összességében már a társasági adó 60%-ának megfelelő bevétel származik.
Merre tovább?
Úgy tűnik, a pénzügyi kormányzat továbbra is elkötelezett az adók számának csökkentése mellett. Az azonos adóalapú adók összevonása adja magát és a jelenleg az Országgyűlés előtt lévő adócsomagban már szerepel is a szocho és a szakképzési hozzájárulás összevonása
Fehér Tamás, ügyvéd, adótanácsadó emellett megfontolandónak tartaná az olyan adók kivezetését, amelyekből nem, vagy csak alig származik bevétele a költségvetésnek. Ilyen pl. a bevándorlási különadó, amelyből kimutatható bevétel egyáltalán nem származott, miközben az adózás logikájától kifejezetten idegen célokat szolgál. Szintén megszüntetésre érett szerinte a háztartási alkalmazottak regisztrációs díja: az eleve nem túl combos, 2019-ben befolyt 23,6 millió forintot 2020-ban sikerült alulmúlni – mindössze 20 millió forintos bevétellel – zárja gondolatait az ügyvédi iroda szakértője.
Megvan a dátum, mikor nyomja le a magyar gazdaság a nyugati bezzegországokat: utolérjük Ausztriát is
Utolérheti Magyarország Ausztriát életszínvonalban? Egy friss előrejelzés szerint nem kizárt – de komoly feltételei vannak.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








