Ezt rengeteg magyar elrontja januárban: erre folyamatosan kell figyelni, keveseknek sikerül
Sokan fogadjuk meg év elején, hogy „idén egészségesebben fogunk élni”, azonban a statisztikák szerint az ilyen fogadalmak gyakran meghiúsulnak.
Sokan fogadjuk meg év elején, hogy „idén egészségesebben fogunk élni”, azonban a statisztikák szerint az ilyen fogadalmak gyakran meghiúsulnak.
A digitális eszközök használata a gyermekek fejlődésében egyre nagyobb szerepet játszik, és a szülők számára komoly kihívást jelent a megfelelő egyensúly megtalálása-
Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, aki felesége halálát eltitkolva, egy évig jogosulatlanul vette fel az ápolása után járó díjakat.
Nagyon sokan estek már át a múlt évben az ünnepek előtt, alatt, vagy azokat követően valamilyen betegségen is, viszont a java még hátra van.
A hétvégén a felmelegedés hatására ismét felerősödött a legkorábban virágzó fák pollenszórása, országszerte elindult a 2025. évi pollenszezon.
A kenyér sokak számára alapvető élelmiszer, azonban túlzott fogyasztása negatív hatással lehet az egészségre.
Egyre több jogszabálymódosítás történik, mely ágazati szinten módosítja a gyógyszerellátás menetét, akár bejelentés, érdemi egyeztetés nélkül, ez pedig hatással van a lakossági gyógyszerellátásra is.
A WHO szerint sok országban az oltási arány továbbra is jelentősen elmarad a 90%-os céltól.
Tegnap reggel hatalmas balesetet jelentettek a Mentőszolgálatnak Esztergom közelében.
A laboratóriumban előállított petesejtek és spermiumok forradalmasíthatják a termékenységi kezeléseket, de az etikai kérdéseket is felvetnek.
Magyar Víziközmű Szövetség: a csapvíz kiváló minőségű és továbbra is a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer.
Tárgyhéten egy 33 éves Csongrád-Csanád vármegyében élő nőbeteg import eredetű typhus abdominális megbetegedésének gyanúját jelentették.
Az Egyesült Államokban egyre nagyobb aggodalommal tekintenek a mérsékelt alkoholfogyasztás egészségügyi hatásaira.
Az okostelefonok használata az éjjeliszekrényen alvászavarokat okozhat és megnehezítheti a reggeli ébredést.
Uniós átlag alatt van Magyarország a költségvetésből az egészségügybe lapátolt pénz arányában, miközben egyre fenyegetőbb az elöregedés.
Hazánkban két nemi betegség mutat kiemelkedő növekedést: a szifilisz (vérbaj) és a tripper (kankó).
Budapest Főváros Kormányhivatala, mint népegészségügyi hatóság 2025. január 24-én megszüntette a Pilis várost érintő ivóvízfogyasztási tilalmat és átmeneti vízellátást.
A nap folyamán ismételt kontroll mintákat vesznek majd a település ivóvízhálózatából.
Tragikus eset történt egy tatabányai általános iskolában: az intézmény egyik diákja öngyilkosságot követett el.
Akár a várandósok, akár a családok negyedét is hátrányosan érintheti a szakemberhiány a védőnő szakmában.
Egy nemrég elvégzett új kutatás szerint a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) élők várható élettartama jelentősen rövidebb lehet, mint az átlagpopulációé.
Az ivóvíz minőségét szigorú előírások szabályozzák és a víz folyamatos ellenőrzése során közel 100 különböző paramétert vizsgálnak a hatóságok.
A norovírus elleni vakcina fejlesztésében jelentős előrelépést ért el a Moderna gyógyszeripari vállalat.
Február 14-től élesedik a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök méltányossági kérelmeinek alapítványi elbírálása.