A legnagyobb változás, hogy a hagyományos tűzijáték ezúttal a finálé szerepét tölti be, vagyis a látványos fényfestést és a drónshow-t követi.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a világ lakosságának fele szenved fog-, íny- vagy szájbetegségben. A leggyakoribb probléma a fogszuvasodás, mely hazánkban is népbetegségnek számít. A súlyos probléma megelőzhető, ha figyelünk fogaink egészségére, karácsonykor is. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne együnk az ünnepi finomságokból, sokkal inkább azt, hogy ilyenkor még inkább figyeljünk a szájhigiéniára, fogmosásra. Ebben olyan modern eszközök segíthet, mint a szónikus fogkefe és a szájzuhany.
A WHO 2022-es jelentése szerint a szájüregi megbetegedések közel 3,5 milliárd embert érintenek világszerte, ezek között a leggyakoribb egészségügyi probléma a fogszuvasodás, mely egyben világszerte a legelterjedtebb, nem fertőző betegség. Hazánkban is népbetegségnek számít fogszuvasodás és következménye: a Nemzeti egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) közlése szerint hazai felmérés alapján a felnőtt (35-44 éves) lakosság 26%-nak már közel 7 foghiánya van, 1,9%-os a teljes fogatlanság, míg idősebb (65-74 éves) korcsoportban a teljes fogvesztés aránya 15%.
Ha már fáj, késő
A fogszuvasodás önmagában nem okoz fájdalmat, amikor a fogérzékenység vagy a kínzó érzés jelentkezik, akkor már nagyobb a baj: ha eléri a fogideget, gyulladást is okoz. A súlyos állapotra gyakran már csak a foghúzás az egyetlen megoldás. Ezt azonban megelőzhetjük, ha rendszeresen járunk fogorvosi ellenőrzésre és ha a mindennapokban figyelünk fogaink egészségére, tisztaságára.
Több tényező is hozzájárul fogaink egészségéhez: egyik a táplálkozás, másik a megfelelő fogápolás. Karácsonykor sokkal inkább előfordul, hogy több cukros ételt fogyasztunk, hiszen a bejgli, a zserbó, a szaloncukor, mind hozzátartozik az ünnephez. A szakértők is azt tanácsolják, hogy élvezzük az ízeket, nyugodtan fogyasszunk ezekből – persze mértékkel – s ha fogainknak is jót akarunk tenni, akkor figyeljünk a helyes és gyakori fogmosásra.
Sütemények, étkezések után kötelező a fogmosás!
A sütemények, szaloncukrok fogyasztásakor elsősorban a cukortartalom az, ami károsan hat a fogainkra, de minden étkezésre igaz, hogy a táplálék apró darabkái megtapadnak a fogak között, vagy a fogak apró sérüléseiben. Ezek indítják el a fogszuvasodást vagy mélyítik a már meglévő problémát. Ennek megelőzésére ajánlott a napi háromszori fogmosás, ha ennél gyakrabban eszünk, akkor pedig minden étkezés után tisztítsuk meg a fogainkat. A koronát vagy fogszabályzót viselők esetében még inkább figyelni kell erre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nem csak a gyakoriság, a helyes technika is számít
Az alapos fogmosást ma már olyan modern fogápolási eszközök is segítik, mint a szónikus fogkefe, melynek használatával biztosak lehetünk abban, hogy minden egyes fogunkat alaposan megtisztítottuk. „A szónikus fogkefe mágneses rezgéssel működik, habbuborékokat képez. A rezgés a fogak közé is bejuttatja a fogkrémhabot, mely eltávolítja a beragadt cukrot és az ételmaradékokat, így sokkal hatékonyabban tisztítható a fog” – ismertette Koska-G.János, az Oclean termékfelelőse. A szónikus fogkefe oly módon is segít az alapos fogtisztításban, hogy használatával biztosan nem hagyunk ki egyetlen részt sem a fogsorban.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






