Az egészségügyi minisztérium válságstábja a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a faluban kitört madárinfluenza-járvány eredetét.

Eldőlni látszik a vita a telefonozó gyerekekről és szüleikről: tényleg ördögi dolgot követnek el?
Egy friss kutatás szerint azok a szülők, akik bűntudatot éreznek gyermekük képernyőidejével kapcsolatban, sokkal stresszesebbek másoknál, bűntudatuk pedig negatívan hathat a szülő-gyermek kapcsolat alakulására - számolt be a CNN.
A gyermeknevelés terén a képernyőhasználati idő kérdése évek óta vita tárgyát képezi a szülők és az egészségügyi szakemberek között. Egyesek az okostelefonok és a közösségi média potenciálisan káros hatásaira figyelmeztetnek, míg mások szerint semmi baj sincs a mértékletes médiahasználattal.
Stresszesebbek a bűntudatot érző szülők
Dr. Nathan Walter, a Northwestern Egyetem médiapszichológus docense kutatása fókuszába azt a szülői bűntudatot helyezte, amelyet a szülők gyermekeik képernyőidejével kapcsolatban éreznek. A tanulmány azt vizsgálta, hogy ez a bűntudat hogyan befolyásolja a szülő-gyermek kapcsolat alakulását és milyen hatással van a család dinamikájára.
A tanulmányból kiderült, hogy a bűntudatot érző szülők egyrészt stresszesebbek, másrészt kevésbé elégedettek a gyermekükkel való kapcsolatukkal.
A szakember a tanulmányban saját személyes tapasztalatait is megosztja: elárulja, hogy első gyermekük esetében még betartották az ajánlásokat, második gyermekükkel azonban már megengedőbbek voltak a képernyőidő tekintetében, ami náluk is bűntudathoz vezetett. A kutatás rámutat továbbá arra is, hogy a képernyőhasználat negatív hatásaira vonatkozó állítások mögötti tudományos bizonyítékok sokszor igencsak korlátozottak.
Nem szabad minden problémánkért a képernyőidőt okolni
Walter a CNN-nek adott interjújában hangsúlyozza, hogy számos esetben nem mutatható ki egyértelmű ok-okozati összefüggés a képernyőhasználat és például az alacsonyabb iskolai teljesítmény vagy az elhízás között. Sokkal inkább közrejátszanak olyan tényezők, mint a család társadalmi státusza.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szakember úgy gondolja, hogy nagy általánosságban nem kellene ennyire negatívan tekintenünk a képernyőidőre, inkább arra kellene törekednünk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, figyelembe véve családunk sajátosságait.
A kutató a témában való alaposabb tájékozódásra és a lehető legkiegyensúlyozottabb nézőpont megtalálására buzdítja a szülőket; mindemellett arra is felhívja a figyelmünket, hogy nem szabad stigmatizálnunk sem azokat a gyerekeket, akik képernyőt használnak, sem azokat a szülőket, akik ezt megengedik nekik. Ennél sokkal fontosabbnak tartja, hogy beszéljünk és gondolkodjunk közösen a képernyőidő problémájáról.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


