9 °C Budapest
Kiderült a kegyetlen allergiatitok: ezért van ennyi magyar beteg már télen is, ez nagyon veszélyes

Kiderült a kegyetlen allergiatitok: ezért van ennyi magyar beteg már télen is, ez nagyon veszélyes

2023. február 9. 10:02

Már hivatalos adatok is mutatják, hogy évtizedről évtizedre egyre hamarabb kezdődik a pollenszezon Magyarországon. Ez pedig nagyon rossz hír a hazai allergiások számára. Idén például már a 2. (!) héten rendkívül sokan szenvedhettek a mogyoróvirágzástól, ám ez még csak a jéghegy csúcs volt, ahogy egyre inkább megyünk bele a tavaszba úgy, hogy a középhőmérséklet egyre melegebb, egyre több növény okoz gondot. És ha ez nem volna elég, nemcsak hogy hosszabb, de erősebb is átlagosan a pollenszezon évről évre. Éppen ezért a Pénzcentrum most a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és egy allergológus segítségével járt utána annak, mit tehetnek az allergiások az egyre hosszabb virágzási szezonnal szemben. De megkérdeztük azt is, mekkora veszélyt jelent a korai pollenszezon és az amúgy is felső légúti fertőzéseket okozó vírusokkal terhelt időszak összetalálkozása.

Még két hét sem telt el a 2023-as évből, január 13-án a Népegészségügyi Központ (NNK) már arról tájékoztatta a lakosságot, hogy megkezdődött az idei évi pollenszezon. Az enyhe időjárás okán ugyanis a mogyoró virágpora már elérte az allergiás tüneteket kiváltó közepes szintet. Ez azonban csak a 2023-as kora téli pollenszórás csúcsa, nem dőlhet hátra a lakosság, a mogyoró virágporát ugyanis számos más követi, sőt már a januári mérési időpontban más pollenek koncentrációja is jelen volt a levegőben.

A rendkívül korai pollenszezon-nyitány miatt a Pénzcentrumon kíváncsiak voltunk, mi miatt történik mindez. Illetve, hogy az elkövetkezendő hetekben, hónapokban mire számíthatnak az allergiás magyarok. Sőt, érdeklődtünk arról is, rájuk mennyire veszélyes, az amúgy is felső légúti, vírusos megbetegedésekkel terhelt téli időszak és a korai pollenszezon összetalálkozása.

Egyre hamarabb jön el a pollenszezon

Mivel a napi középhőmérséklet 2022 decemberének utolsó harmadában végig a sokéves átlag felett volt, ez jelentős hatást gyakorolt a 2023. év pollenszezon indulására. „A legkorábban virágzó fák közül a mogyoró pollenszórása már december utolsó napjaiban megkezdődött, január elején pedig helyenként elérte a tüneteket okozó, közepes szintet. Január közepére a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja is közepes szintet ért el szinte az egész ország területén” – tájékoztatta a Pénzcentrumot az NNK, akik azt is írták, elsősorban a déli országrészben az éger és a kőris virágporát is közepes koncentrációban regisztrálták. Mindezek mellett a legtöbb helyen a juhar pollenszemei is alacsony koncentrációban megjelentek.

Az NNK eredményei alapján az is elmondható, hogy helyenként a nyár, a szil és a fűz virágpora is már jelen van a levegőben. Ez pedig azt jelenti, hogy a hőmérséklet emelkedésével a legkorábban virágzó fák pollenszórása várhatóan fokozódik, így pollenkoncentrációjuk gyors emelkedésére számíthatnak az allergiások. A korábbi tapasztalatok alapján március közepe felé várható a nyír, áprilisban pedig a tölgy és a platán pollenszórása. Az egyre korábban érkező pollenszezonokkal kapcsolatban Moric Krisztina, allergológus azt is elmondta a Pénzcentrumnak,

tapasztalataink szerint nem csak hosszabb, de erősebb is átlagosan a pollenszezon évről évre.

A szakember kitért arra is, hogy a beindult pollenszórást követően fokozatosan jön a többi tavaszi fa pollenszórása: mint pl az éger, szil, nyár és a fűzfa, majd pedig a nyír, kőris. „A tavaszt a fűpollen zárja, mely jellegzetesen május -júniusban éri el pollencsúcsát” – emelte ki Moric Krisztina.

Mit tehetünk a legnagyobb ellenségek ellen?

Az NNK tájékoztatása szerint az év első hónapjaiban elsősorban a mogyoró és az éger okoz allergiás tüneteket. Mint mondják, „a védekezés alapja, hogy felismerjük ezeket a pollent szóró növényeket, hiszen ezáltal lehetőségünk van elkerülni azokat. A lombfakadás előtt megjelenő, sárga színű, csüngő barkák könnyen azonosíthatók.”

Közelükben a pollenkoncentráció nagyon magas szintet érhet el. Nem mindegy tehát, hogy a pollenadó fasor alatt, vagy egy-két utcával arrébb sétálunk, kerékpározunk. Ha az allergén növény nem kerülhető el, a közelében viselhetünk maszkot, mely kiszűri a levegőből a virágport

- emelték ki a Népegészségügyi Központ szakérőti, ám hozzátették azt is, hogy "egyes pollencsúcsok esetén ne tervezzünk kültéri programokat. Sőt, a pollenszórás időszakában a szellőztetést időzítsük az esti vagy az esőzések utáni órákra, mivel ekkor alacsonyabb a pollenkoncentráció" – hívták fel a figyelmet. Az NNK ezen felül lapunknak beszámolt arról is, hogy szakértőik sokéves átlagértékek alapján összeállítottak egy pollennaptárt, amely információt ad arról, hogy az év egyes szakaszaiban mely növények pollenszórása várható:

Forrás: NNK
Forrás: NNK

Nem volt ez mindig így

A Népegészségügyi Központtól megtudtuk azt is, hogy ők a pollenszezon kezdetet az éger, mint indikátor növény pollenszórása alapján vizsgálták 20 éves adatsor alapján. Legelőször is azt fontos tudni, hogy a virágzás kezdetét nagymértékben befolyásolja az előző év decemberi és az adott év januári átlaghőmérséklete.

Megállapíthatjuk, hogy a 20 év alatt folyamatosan korábbi időpontra tolódik a szezonkezdet, természetesen évenkénti ingadozásokkal.  20 év átlagában a 34. naptári napon indult be a virágzás, a szélső értékek a 7. és a 71. napok voltak. Míg 2000 és 2010 között átlagosan a 46. napon indult a szezon, addig 2010. után átlagosan a 25. napon. 2011-től az átlagos szezonkezdet a 22. naptári nap

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- ismertették legfrissebb adataikat a Pénzcentrummal.

Mennyire veszélyes a kora téli pollenszórás?

Adja magát a kérdés, hogy az egyre inkább hamarabb érkező magas pollenterhelés mennyire lehet veszélyes egy olyan időszakban, amikor több felső légúti megbetegedést okozó vírus is igencsak aktív.

Kezeletlen allergia esetén ez abszolút veszélyes lehet, mivel ilyenkor már gyulladásban van az orrnyálkahártya, védőfunkcióját nem tudja megfelelően ellátni, így könnyebben fertőződik meg vírussal

- mondta el lapunknak Moric Krisztina allergológus.  Az NNK pedig a téma kapcsán arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy minden eddig vizsgált pollentípusnak immunszupresszív hatása van, allergenitástól függetlenül, mely több vírussal kapcsolatban is kimutatható.

A pollenallergiára jellemző szénanátha tüneteit (szemviszketés, könnyezés, orrdugulás, váladékozás, torokkaparás, köhögés) a felső légúti megbetegedést okozó vírusok súlyosbíthatják, mivel a felső légutak nyálkahártyáján okoznak gyulladásos elváltozásokat. Ezért kiemelten fontos, hogy a korai fák pollenjére allergiás betegek kövessék a kezelőorvos gyógyszerelésre vonatkozó ajánlásait

- emelték ki a szervezet szakértői. Moric Krisztina ehhez azt is hozzátette, hogy az allergia ellen lehetséges tüneti szereket használni, mint az antihisztamin tabletták, steroidos orrsprayk ill. megfelelő szemcseppek (ezek megfelelő kombinációját mindig a szakorvos rakja össze a beteg számára egyénre szabottan).

De ha végleges megoldást szeretnénk, akkor az allergén immunterápia a jó megoldás. Ennek segítségével elérhetjük a teljes tünetmentességet és a szövődményektől is védve leszünk, mint például az allergiás astmától

- tette hozzá.  

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem