Folytatódott az utóbbi években látott tendencia, például egyre kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is.
30 országban mérték fel az emberek boldogságát az Ipsos kutatói, Magyarország a harmadik legboldogtalanabb ország, mindössze 14 százalékunk vallotta magát boldognak a felmérés során. Ez egybecseng azzal a nem reprezentatív kutatással, amit a Pénzcentrum végzett december végén, amiből szintén az derült ki, hogy a magyarok nem túl boldogok.
Az Ipsos által vizsgált 30 ország felnőtt lakosai közül háromból kettő, azaz 67 százalék tartja magát boldognak. A nagy boldogság felmérés eredményeként kiderült, hogy melyek a legboldogabb országok, és melyek a kevésbé boldogak. De hol vagyunk mi, magyarok?
A felmérés szerint világszerte az emberek leginkább az egészségüket és jólétüket (fizikai és lelki), a családjukat (élettárs/házastárs és gyerekek) és a céltudatosságot tekintik leginkább úgy, mint ami a „legnagyobb boldogságot” adja.” Ezt követik az életkörülmények, a biztonságérzet, a kontroll, a természetben való tartózkodás, a munka és az, hogy értelmes munkát végezzenek, valamint a több pénz.
Érdekes, hogy egyes elemeket a lakosok jelenleg szélesebb körben tekintenek a boldogság forrásának, mint 2019-ben a járvány előtt. Sokan ugyanis a boldogság hajtóerejét a megbocsátásban látják, valamint a társas kapcsolatokban. A felnőttek egyre kisebb része említi a boldogság forrásaként a közösségi médián eltöltött időt, vagy a politikát.
Ők a legboldogabbak
A felmérésből kiderült, hogy melyek a legboldogabb országok. Bár a listán szerepelnek meglepő nevek, az első helyen Hollandia áll, ahol a megkérdezettek 86 százaléka vallotta magát boldognak. Őket követi Ausztrália 85 százalékkal, és Kína 83 százalékkal. Az Egyesült Királyságban is boldogok az emberek, itt 83 százalékuk vallotta magát boldognak, Indiában pedig 82 százalék. A 30 országban átlagosan a megkérdezettek 15 százaléka mondta, hogy nagyon boldog, 52 százalék pedig azt, hogy inkább boldog. A legtöbben Indiában voltak nagyon boldogok (39 százalék). A dobogósokat India, Franciaország, Szaúd-Arábia és Kanada követi, de Svédország és az Egyesült Államok is a boldogabb országok közé sorolhatja magát.
Nem vagyunk boldogok
A harmadik legboldogtalanabb ország Magyarország lett, a megkérdezettek hajszálnyival több mint fele, 51 százaléka érzi csak boldognak magát, a lakosság 13 százaléka viszont kifejezetten boldogtalan az országban. A legszomorúbbak ezen kívül Törökországban (18 százalék) és Argentínában (14 százalék) élnek.
Az eredményünk azért is jelzésértékű, mert az Ipsos kutatása szerint globális átlagszinten a boldogság elterjedtsége most magasabb, mint 2020 közepén, néhány hónappal a Covid-19 világjárvány után, sőt, még a világjárványt megelőző hónapokhoz, vagyis 2019 közepéhez képest is
Az általános globális boldogság négy százalékkal magasabb a vizsgált országokban, mint 2020 júliusa és augusztusa között, de az átlagos 67 százalék még távol van a 2011 november-decemberi és a 2013 április-májusi 77 százaléktól. 2020 nyarához képest 11 országban emelkedett legalább öt százalékponttal a boldogabb felnőttek aránya, de csak két országban csökkent legalább öt százalékponttal.
31 lehetséges örömforrás közül a legnépszerűbben a fizikai egészség és jóllét (54 százalék szerint a legfontosabb);a mentális egészség és jóllét (53 százalék); a partnerrel/házastárssal való kapcsolat + az érzés, hogy az ember életének van értelme (mindkettő 49 százalék); és a gyermekek (48 százalék). A felmérés szerint az emberek leginkább az egészségüket és jólétüket,a családjukat, valamint a céltudatosságot tartják a boldogság legfőbb forrásának, ezt követi az életkörülmények, a biztonságérzet és a kontroll, a természetben való tartózkodás, az értelmes munka és a minél több pénz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A magyarok számára a gyerekvállalás a globális átlagnál előrébb helyezkedik el, és a boldogság szempontjából fontos a természetben eltöltött idő is.
Hol laknak a legboldogabb magyarok?
A Pénzcentrum is kereste a boldogság receptjét, nem reprezentatív kutatásában 6447-en vettek részt. Mi elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a boldogság fogalom alatt, a Boldogságteszt kérdéseivel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. Az eredmények egészen megdöbbentőek, egybecsengenek a mostani kutatás eredményeivel.
Kutatásunkban összesen 6447-en vettek részt, nagyobb részük, 56 százalékuk nő. Az életkori megoszlás szerint legnagyobb részük 31,9 százalékuk 64 év feletti, 30,7 százalékuk 41 és 55 év közötti, 20,3 százalékuk 56 és 64 év közötti, 15,3 százalékuk 25 és 40 év közötti és 1,7 százalékuk volt 25 év alatti.
Lakóhely szerint 28 százalékuk él a fővárosban, 14 százalékuk Pest megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 4,7 százalékuk. A legkevesebb kitöltő Nógrád megyéből volt. De rákérdeztünk a legmagasabb iskolai végzettségre is, ezek szerint 44,1 százalék legfeljebb középiskolát, 25,6 százalék főiskolát, 24,1 százalékuk egyetemet végzett. 4 százaléknyian voltak azok, akiknek a legmagasabb iskolai végzettsége az általános, és 2,1 százaléknyian, akik PhD fokozatot szereztek.
Foglalkozásukat tekintve többségben vannak a nyugdíjasok és az alkalmazottak, de vállalékozó és közalkalmazottak is kitöltötték nagyjából 11-11 százalékos arányban. Ami a családi állapotot illeti, a kitöltők közel fele házas, 17 százalékuk kapcsolatban él, 16 százalékuk egyedülálló. Válaszadóink többségének, 37, 9 százalékuknak kettő gyermeke van, 23,6 százalékuknak 1, a nagycsaládosok aránya kb. 15 százalék, 11 százalékuknak nincs gyermeke. Az eredmények alapján pedig a magyar boldogság receptje az, hogy tanulj, ameddig csak lehet, lehetőség szerint menetelj egészen a PhD fokozatig, költözz Veszprém megyébe, legyél vállalkozó, házasodj meg és vállalj pontosan 3 gyermeket.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








