8 °C Budapest
View of babys feet with a hospital security tag on cimlapi

Minden 10. baba így születik ma Magyarországon: autizmus spektrum zavar is kialakulhat náluk

2021. november 17. 16:23

Ma Magyarországon kb. 8-9%-os a koraszülöttségi arány, ami azt jelenti, hogy évente minden tizedik, vagyis mintegy 8000 gyermek születik a terhesség 37. hete előtt. Ez a szám amellett, hogy sajnos elég magas, már évtizedek óta stagnál, amelyben az anya életkorának (túl korai vagy túl késői gyerekvállalás) és az orvostudomány fejlődésének, így például a lombikbébi programoknak és az ezekből következő ikerterhességek növekedésének is meghatározó szerepe van.

Az ECNI (Európai Alapítvány az Újszülöttek Ellátásáért) kezdeményezésére, 2008 óta minden év november 17-én ünnepeljük a koraszülöttek világnapját annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a koraszülés kihívásaira, és összefogással mindig újabb és újabb megoldásokat keressenek az érintett családok megsegítésére, támogatására. Ennek alkalmából a Czeizel Intézet szakemberei beszéltek a koraszülés kihívásairól.

Bár koraszülött, és/vagy nagyon kis súllyal született gyermekek továbbra is számos egészségügyi kockázatnak vannak kitéve, az életben maradásra való esélyük a gyors, szakszerű ellátásnak, ápolásnak és a korszerű technológiák alkalmazásának köszönhetően ma már jelentősen megnövekedett, és legtöbbjük a kezdeti nehézségek után egészséges, boldog kisgyerekké cseperedik. 

A koraszülöttek egy nagyon sérülékeny csoportot alkotnak, éretlen immunrendszerük, hétről-hétre változó, érzékeny idegrendszerük miatt ellátásuk, gondozásuk nagyon nagy körültekintést és szakértelmet igényel

- mondta Dr. Karádi Zoltán ultrahangspecialista, gyermek radiológus szakorvos. „A gyors változások és az igen változatos patológiás betegségek diagnosztikus kihívást is jelentenek a gyermekradiológusoknak. Például agy vizsgálatára alapvetően az ilyen pici babák esetében az MRI vizsgálat a legáltalánosabban elterjedt (pl. oxigénhiány, vérzés esetén), azonban Magyarországon a gyermekkórházak csak egy nagyon kis hányadában található ilyen berendezés, ezért egy koraszülött MRI vizsgálata komoly szállítási előkészületeket igényel, mely akárcsak maga a szállítás, erősen megviselheti a kisbabát. Szerencsére az idegrendszer betegségeinek egy jó része, még ha korlátozottan is, az ágy mellett elvégzett ultrahangvizsgálatokkal is detektálható, így, bár nem váltja ki teljesen az MRI vizsgálat szükségességét, ha a vizsgálat nem nélkülözhetetlen, vagy a baba állapota kritikus, nem szállítható, az ultrahang elsődleges vizsgáló módszerré válhat a pici biztonsága érdekében.”

A koraszülöttként világra jött kisbabák, súlyuktól és állapotuktól függően, rövidebb-hosszabb ideig intenzív ellátásra szorulnak.

Fontos, hogy már a kórházban, az inkubátorban töltött idő alatt is törekedjünk a személyes kötődés, kapcsolat kialakítására. Ebben a babamasszázs, vagy a köldökzsinórt imitáló horgolt, koripnak nevezett kis polipok is nagyon sokat segíthetnek. Ezek átveszik az anyuka illatát és megnyugtatják a babákat, akik ezáltal bizonyítottan nagyobb biztonságban érezhetik magukat, és gyorsabban fejlődhetnek, mint korip nélküli társaik

– hangsúlyozta Dr. Papp-Bozzai Barbara gyermekgyógyász. Az időre született csecsemőkhöz hasonlóan, a koraszülöttek esetében is fontos a fejlődési mérföldköveket felmérő, a gyermekgyógyászatban meghatározott kötelező szűrővizsgálatok elvégzése. Ezek időpontjai az intenzív osztályon töltött napok, hetek miatt módosulhatnak, illetve egyes esetekben extra alkalmakkal is kiegészülhetnek, az esetleges problémák korai diagnosztizálása érdekében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha a koraszülés nem olyan súlyos fokú, tehát például a 34-36. hétben történik, a kontroll szűrővizsgálatokra a korrigált gesztációs hét szerint kell vinni a piciket, mert akkor mutatják azokat az érettségi fokokat, amik egy időre született kisbabánál találhatók. A korrigált kort úgy számolják, hogy a valós korból levonják azoknak a heteknek a számát, amennyivel a baba korábban jött a világra. (Például egy 34. héten született baba, 9 hetes korában, korrigált életkora szerint három hetes. 40-34=6, 9-6=3) Ennek segítségével a szakemberek pontosan össze tudják hasonlítani a különböző terhességi hétre, és a várt időpontra született babák fejlettségi szintjeit.

Az egyik ilyen, a gyermekek korai életkorában alkalmazható fejlődési vizsgálat például a Bayley III típusú teszt, melynek segítségével a gondolkodás, a nyelvi készségek, a mozgás, a társas készségek, valamint a viselkedés korosztálynak megfelelő fejlettségi szintjei mérhetők. Ez egy nagyon friss, 2017-es fejlesztés, jelenleg nemzetközileg is az egyik legnagyobb hatékonyságú, legkifinomultabb mérőeszköz.

Koraszülötteknél ugyanúgy elvégezhető a teszt, mint a nem koraszülött babáknál, külön pontszámítási módszer alapján. Ekkor a korrigált életkorral számolunk, tehát a teszt belépési pontját és a feladatok összpontszámát annak megfelelően állapítjuk meg, hogy hány héttel született korábban a pici. Az így kapott pontszámokat az időre született gyermekek életkori értékeivel is össze lehet hasonlítani. Koraszülött babáknál feltétlenül indokolt ilyen vizsgálat elvégzése, hiszen náluk sokkal nagyobb eséllyel alakulhatnak ki képességbeli elmaradások, hallás-, látáskárosodás, mozgásfejlődési zavar, tanulási nehézség, vagy olyan viselkedési, pszichológiai problémák mint például figyelemzavar, hiperaktivitás, társas készség zavarai, szorongás, autizmus spektrum zavar.

"Több kontroll vizsgálatra szorulnak, mint egy átlagos gyermek, és a korai fejlesztésen kívül általában a szülőknek is többször kell gyakorolniuk, játszaniuk velük otthon. Ehhez adunk egy gondozási tájékoztató formanyomtatványt, melyen fel vannak sorolva a különböző területek fejlesztési lehetőségei. Ezek közül szoktuk kijelölni, az otthonra ajánlott gyakorlatokat” – magyarázta Kalmárné Rikker Zsuzsanna klinikai szakpszichológus.

A fejlődési mérföldkövek elérése ilyen pici babáknál kicsit tovább tarthat, mint a legtöbb nem koraszülött csecsemőnél, de fontos szem előtt tartani, hogy minden baba más és más, és a saját ütemében fejlődik, függetlenül attól, hogy mikor született. Éppen ezért, nem érdemes célokként tekinteni az egyes mérföldkövekre, melyek a gyermek sikerét, vagy épp kudarcát jelzik, hiszen a legtöbb koraszülött a kezdeti nehézségek után, rendkívül jól regenerálódik, sőt akár teljesen tünetmentessé is válhat, és körülbelül 12-18 hónapos korára (születési kor), testi és szellemi fejlettségben is utoléri az időre született társait.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem