Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló 16 óra 3 perckor lesz
A pandémia után fel kell készülni az endémiára, vagyis arra, hogy a betegség jól körülhatárolható földrajzi területeken tartósan előfordulhat majd, és a fertőzöttek száma is viszonylag állandó lehet - erről is beszélt a Világgazdaságnak Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, országos kórházfőparancsnok-helyettes.
A napilap csütörtöki számában megjelent interjúban a főigazgató közölte: a korábbinál jóval többet kell majd költeni a közegészségügyi-járványügyi rendszerre, a járványkórházakat pedig más profillal, de "békeidőben" is fent kell tartani. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a prevencióra is, mert jól látszik, hogy az elhízás és az azt kísérő társbetegségek fokozott veszélyt jelentenek a járványban.
Tapasztalatai szerint a március 1-jén a kilépést választó szakdolgozók nagyobb hányada újra visszatér az egészségügyi intézményekbe, az új szolgálati jogviszony és az orvosok bérének emelése pedig stabilitást hozott a rendszerbe. Bedros J. Róbert hangsúlyozta, hogy az oltási program sikeres végrehajtása, valamint a már jól ismert szabályok - maszk viselése, távolságtartás, gyakori kézmosás - további betartása együtt akadályozhatja meg egy negyedik hullám kialakulását.
Mint mondta, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy százszázalékosan egyetlen vakcina sem véd meg a fertőződéstől, csak a vírus okozta megbetegedéstől, különösen a kórházba kerüléstől, ezért nem szabad eldobni a maszkot, még azoknak sem, akik már megkapták az oltást.
A főigazgató szerint megdöbbentő, hogy még azok között is találni oltásszkeptikusokat, akik már maguk is átestek a fertőzésen. Nagyon jó kérdés, hogy miért vannak még mindig kételkedők, amikor a tudományos tények és a közvetlen emberi tapasztalatok is egyértelműen bizonyítják, hogy a vakcina az egyetlen megoldás. Sajnos az önvédelmi mechanizmus miatt a félelem sokaknál tagadást vált ki, illetve a probléma bagatellizálásával védekeznek a nyomasztó valósággal, a szorongással szemben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tehetetlenség okozta indulat pedig az összeesküvés-elméleteknek ágyaz meg. Szerencsére már többségben vannak azok, akik be akarják oltatni magukat, a bizonytalanok tábora folyamatosan olvad, miközben a vakcinát elutasítók száma szintén csökken. Ez meglátszik a regisztrálók számának emelkedésében is - emelte ki.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








