Percről percre: a legfontosabb hírek a koronavírus-járványról május 7-én

Pénzcentrum2020. május 7. 07:08

2020.05.07 20:28Ez viszi csak igazán a magyar fiatalok pénzét: bődületesen sokat költenek ráA fiatalok döntő része - 84 százaléka - játszik valamilyen kütyün, a legnépszerűbbek az okostelefonos és tabletes játékok - derült ki egy friss felmérésből. A 14-29 éves korosztály tagjainak kétharmada már költött ilyen jellegű időtöltésre. Komplett gépet 106-129 ezer forintért vettek, játékszoftvert pedig 22 ezer forintért. Többségük azt mondta, saját maga fizette ezeket a kiadásokat.

Érezhető a bizonytalanság a lakásépítések és felújítások megrendelői oldalán. A többség folytatja a megkezdett munkákat, mások kivárnak. Sokan tartanak drágulástól és vannak, akik a saját kezükbe veszik a munkák egy részét a pénzszűke miatt - derül ki egy friss felméréséből.

Továbbra is az óvatosság jellemzi a vidéki településeket, a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseken egyelőre részlegesen enyhítenek. Van, ahol újra látogathatók a kirándulóhelyek, sportparkok, játszóterek, másutt ezt nem vagy nem mindegyik helyszínen tették lehetővé.

Az intenzív rövid ciklusú informatikai képzésekre szakosodott úgynevezett bootcamp képzőhelyeken végzett hallgatók csaknem kivétel nélkül el tudtak helyezkedni a munkaerőpiacon - derül ki a piac 3 meghatározó képzőcége megbízásából az IVSZ által elkészített audit zárójelentéséből. A digitális gazdaság szereplőit tömörítő szervezet rendkívül fontosnak tartja az ilyen típusú képzéseket, ezért javasolja, hogy a kormányzat a gazdasági mentőcsomag részeként támogassa a rövid ciklusú informatikai és programozói képzéseket kínáló vállalkozásokat, illetve az ilyen képzéseken részt venni kívánó magánszemélyeket.

Az új koronavírus-járvány miatt már hetek óta irodává és iskolává változott a legtöbb család otthona. Nagyon megterhelő és nehezen megszervezhető feladat ilyenkor a család számára, hogy mindenki hatékonyan végezhesse a dolgát otthon. Éppen ezért most a szakértők kipróbált, és jól bevált tanácsaikkal látnak el minket ebben a helyzetben.

2020. március közepén a koronavírus egyik napról a másikra átrajzolta Európa és Magyarország hétköznapjait. Az emberek nagy részét teljesen felkészületlenül érte, amikor a járvány hazai megjelenésével szinte egyidejűleg a kormány meghirdette a #maradjotthon kampányt, ezért mindenki elkezdte a legszükségesebb élelmiszerek, tisztítószerek, távmunkához és otthon tanuláshoz szükséges eszközök pánikszerű beszerzését. Miközben a gazdaság szinte teljesen leállt, a koronavírus miatt kialakult helyzet sebességváltásra késztette az online kereskedelmet. Az új vásárlók megjelenése és a karácsonyi szezont idéző csomagszámok vajon meddig tartják lendületben az e-kereskedelmi piacot és hogyan reagáltak a helyzetre a kereskedők?

A veszélyhelyzet és a hatósági korlátozások ellenére zavartalanul biztosítja 1500 település - főként kistelepülés - élelmiszerellátását a COOP Üzletlánc 2300 üzlete. A cégcsoport a gazdasági nehézségek közepette is szem előtt tartja, hogy polcain elsősorban magyar élelmiszerek várják a vásárlókat, dolgozói megfeszített munkáját pedig többféle módon honorálja.

A hazai vállalatok a következő fél év gazdasági kilátásait illetően döntően pesszimisták, ugyanakkor az alkalmazottaik megtartását illetően már elkötelezettnek mutatkoznak - derült ki egy friss, reprezentatív kutatásából. Éppen ezért a HR osztályok többsége immár olyan költségcsökkentési megoldásokat igyekszik találni, amely nem járnak a dolgozói állomány csökkenésével. Ez a magyar gazdaság egészét tekintve is kedvező fejleménynek mondható.

Mindössze néhány négyzetméteres erkély is hatalmas áldás a betondzsungelben, különösen a karantén idején. Sokan vannak, akik eddig afféle plusz tárolóként tekintettek a balkonra, ami most jócskán felértékelődött: zöld sziget a betondzsungelben. Tippeket adunk, hogyan lehet a lehető legjobban berendezni a legkisebb balkont is, és segítünk abban is, milyen növényeket érdemes a balkonon nevelni.

Melegszik az idő a hétvégén, vasárnap néhol csaknem 30 fokig emelkedik a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

A kijárási korlátozások enyhítésével rengeteg vállalkozás kapott újra esélyt a normál üzletmenetének visszaállítására. A dolgozók visszatérésének azonban több kockázata is van, melynek kezeléséhez egymástól merőben eltérően állnak hozzá a vezetők. Az általános minta az, hogy amíg az egészségügyi kockázatok csökkentésére szigorú szabályokat vezetnek be, addig a milliós károkkal fenyegető informatikai biztonsági rések betömése kevésbé van szem előtt, nem is gondolnak rá. Ez a veszély szinte minden magyar kis- és középvállalkozást, sőt a nagyvállalatokat is érinti, mert az értékes céges adatokhoz nem megfelelő IT menedzselés esetén sokkal könnyebben férhetnek hozzá a kiberbűnözők. Főleg egy olyan munkarendben, amikor a laptopok és velük együtt az adatok, e-mail fiókok, jelszavak a munkavállalókkal együtt akár napi szinten ingáznak - figyelmeztet iparági tapasztalatai alapján a szakértő.

Ígéretesnek tűnik a Baranyi Lajos Egyesült Államokban élő magyar kutató által kifejlesztett terápia - közölte Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A legtöbben már nyolcadik hete koptatjuk otthon a kanapékat, és bár vidéken történtek enyhítések, egyelőre nem úgy tűnik, hogy hamarosan visszatérünk a megszokott kerékvágásba, ami a munkát és a szabadidő eltöltését illeti. A különböző szolgáltatók - mint internet, telefon, online zenei szolgáltatók, streaming szolgáltatók, stb. - mind reagáltak valahogy a kialakult helyzetre, és a megváltozott igényekre. A kérdés, hogy a fogyasztók, ügyfelek hogyan alkalmazkodtak az új karantén életformához, és milyen új lehetőségeket használnak ki. Ennek járunk most utána.

Iparági elemzők szerint idén 43-48 százalékkal csökken a vendégéjszakák száma, ez közel 250-300 milliárd forint kiesést okoz a turizmusban. A magyar gazdaság a multiplikátorhatás miatt ennek háromszorosát, közel 800-900 milliárd forintot veszít. A külföldi turisták érkezésére még másfél évet kell várni.

Az innovatív gyógyszergyártók támogatják a Kormány válságkezelő lépéseit, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a jelenlegi krízis jellegéből fakadóan a gazdaság újraindításához elengedhetetlen a stabil egészségipari szereplők, így a fejlesztésorientált gyógyszercégek közreműködése is - áll a szervzezet közleményében. Az innovatív gyógyszergyártók - túl azon, hogy megfeszített erővel dolgoznak a COVID-19 elleni harcban felhasználható új vakcinák és gyógymódok fejlesztésén - már most arra készülnek, hogy meglévő kitüntetett szerepüknek megfelelőn segítsék a gazdaság gyors talpra állítását, az ország újraindítását. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) felmérésének eredménye azt mutatja, hogy a krízis megoldásának kulcsterületein, így a kutatás-fejlesztésben, a magasan képzett munkaerő megtartásában, valamint a gazdaság számára elengedhetetlen egészséges munkaerő biztosításában is kiemelkedő az innovatív gyógyszergyártók szerepe, ami a vállalatok vezetői szerint a következő években még tovább erősödik.

Előnyükre fordíthatják a mostani helyzetet a kereskedelmi ingatlanokban területet bérlő vállalkozások. Ehhez arra van szükség, hogy kellő rugalmassággal dolgozzák át ingatlanhasználatukat, megfelelő taktikával lépjenek fel a bérbeadókkal folyatott tárgyalásokon és legyenek nyitottak a szokásostól eltérő megoldásokra, amiket a piacot ismerő szakértők tárnak eléjük - foglalták össze az irodai, a kiskereskedelmi és a logisztikai területeket bérlők jellenlegi mozgásterét és lehetőségeit szakértők egy friss elemzésben.

A koronavírus-járvány elbocsátási hullámot indított el, így a munkavállalók körében erősödtek az egzisztenciális félelmek. A Groupama Biztosító és az OTP Bank törlesztési védelme azokra az ügyfelekre is kiterjed, akik a járvány miatt kerülnek nehéz helyzetbe. A biztosítottak a törlesztési moratórium lehetőségétől függetlenül, változatlan feltételekkel élhetnek ezzel a lehetőséggel. A bank ügyfelei nyitottak az ilyen jellegű konstrukciókra: minden második hitelfelvevő igényli e biztosításokat.

Az MNB folyamatos tájékoztatással, vezetői körlevelekkel és - szükség esetén - szakmai konzultációkkal segíti a pénzügyi intézményeket, illetve az ügyfeleket is a törlesztési moratórium és a járványhelyzet kapcsán megváltozott egyéb szabályozási előírások alkalmazása kapcsán. Ezt szolgálja a piaci szereplők számára a jegybank honlapján megjelentetett új felügyeleti kérdések és válaszok gyűjteménye is.

Három újabb településen és vonzáskörzetükben indította el internetes bevásárlási szolgáltatását a Tesco. A most bekapcsolt miskolci, tatabányai és szombathelyi régiók 96 településével együtt immár az ország 214 különböző pontjáról kérhetnek házhozszállítást az áruházlánc vásárlói.

Évek óta hasít az online vásárlás a hazai lakosság körében, mára a magyarok 33 százaléka költi a pénzét rendszeresen webáruházakban egy friss felmérése szerint. A tendenciát erősíti a világjárvány okozta bezártság is, azonban nem árt az óvatosság, hiszen a válaszadók 34 százalékát érte már rosszindulatú támadás az online világban. A kutatás résztvevői számos tévhitet is megcáfoltak, kiderült például, hogy nem csak a nők csavarodhatnak rá az online pénzköltésre és hogy jobban féltjük a hekkerektől a pénzünket, mint a családi fotókat.

Több mint 50 napja tart a járvány okozta vészhelyzet Magyarországon, rengetegen otthonról dolgoznak, és kénytelenek a neten élni az életüket. A gyerekeknek is megterhelő a bezártság, a távoktatás, a szüleikre pedig a munka melletti tanulás ró pluszterheket. Egy szó, mint száz: az egész ország élete teljesen felfordult, sokan pedig nem is tudják hosszú távon feldolgozni, hogy így alakulnak a dolgok. Nekik segíthetnek a szakemberek, akikből azonban lakosságarányosan elég kevés van Magyarországon a többi EU-országhoz képest.

Az utóbbi időben két fertőzéssel foglalkozunk: magával a vírussal és az általa generált érzelmekkel. A negatív érzelmek épp annyira fertőzőek és mérgezőek, mint a vírus. A fáradtság, félelem és a stressz aláássa azon képességünket, hogy világosan és kreatívan gondolkodjunk, hatékonyan kezeljük kapcsolatainkat, megfelelően priorizáljunk és okos, tájékozott döntéseket hozzunk. Hogyan erősítsük ezeket a képességeket és mire kell odafigyelnünk?

Ahogyan arra számítani lehetett, áprilisban - a koronavírus-járvány miatti korlátozások eredményeként - alig tizedére csökkentek az újautó szerződéskötések. A korábbi megrendelések miatt ez a drámai visszaesés csak részben látszik meg a forgalomba helyezési számokban: az előző hónapban 6170 új személyautót helyeztek forgalomba, ami éves összevetésben így is több mint 50 százalékos csökkenésnek felel meg.

Megtartotta május 7-i tájékoztatóját az Operatív törzs, ahol többek között szó esett a strandolási szabályokról, a szülők, családtagok meglátogathatóságáról, valamint arról is, mi írhatjó felül az idősek vásárlási idősávját.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

2020 márciusában az ipari termelés volumene 5,6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 10,0%-kal csökkent. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban már jelentős volt.

Ötmillió forintot gyűjtött össze tizenkét hazai élvonalbeli dj a zeneipar bevétel nélkül maradt háttéremberei számára.

A védekezés 57. napja van, Gulyás Gergely tart kományinfót május 7-én. A tájékoztatót élőben közvetítjük.

Nem csak a határ menti, de a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a mezőgazdasági betakarítási munkákban, ami főként a kertészeti ágazatnak jelent komoly segítséget a koronavírus-járvány okozta károk mérséklésében - ismertette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az erről megjelent kormányrendelet-módosítást csütörtökön.

Most már biztos, hogy fordulat történt az áraknál: megérkezett az erről szóló hivatalos bizonyítvány. A múlt év utolsó negyedében az előző három hónaphoz képest 3 százalékkal csökkent a használt lakások ára, az újak pedig közel 2 százalékkal lettek olcsóbbak a KSH adatai szerint.  A fővárosi lakáspiacon 2014-ben elindult boom fordítottja jelenhet meg a járvány hatására: a belső kerületekből továbbgyűrűzhet az árcsökkenés. Május elején Budapesten 704 ezer forint volt az átlagos kínálati négyzetméterár, ez megegyezik a járvány magyarországi megjelenése előtti szinttel, de a vevők alkupozíciója megnőtt. A megyeszékhelyeken is lényegében változatlanok maradtak a kínálati négyzetméterárak.

Komoly hatással van a koronavírus, és a belőle fakadó gazdasági válsághelyzet a befektetésekre és a megtakarításokra: sokan megijedtek, sokan fogadnak el tanácsot olyanoktól, akik nem szakértők. Az emberek ilyenkor egymásnak adják a tippeket: váltsunk eurót, dollárt, vagy tegyünk a pénzünket aranyba.

A járó és a fekvő betegeket ellátó intézményeknek maguknak kell levenniük vagy megszervezniük a mintavételt az orvosi beavatkozáshoz szükséges koronavírus-teszthez. Három nappal az egészségügyi ellátás újraindítása után kapták meg a hazai kórházak a Kásler Miklós humánminiszter által jegyzett legújabb eljárásrendet, amely eligazít az új szabályokkal kapcsolatos gyakorlati tennivalókról.

Nyitnak a szállodák, fürdők Hévízen, persze csak szigorú szabályok mellett. A hajózási szezon is elstartol a Balatonnál.

2020.05.07 09:14
Indulhatnak az edzések az NFL-ben?

Jövő péntektől fokozatosan megnyitnak a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) csapatainak létesítményei, így az együttesek hamarosan elkezdhetik a közös munkát. A járványhelyzet miatt a liga március végén döntött úgy, hogy a klubok nem használhatják edzőközpontjaikat, így a játékosok számára az edzőtábor eddigi szakasza online zajlott, illetve a focisták otthonaikban próbálták meg elvégezni a szükséges fizikai felkészülést.

A liga első embere, Roger Goodell magyar idő szerint csütörtök hajnali bejegyzésében arra hívta fel az együttesek figyelmét, hogy első körben az edzőközpontban dolgozók fele térhet vissza a létesítményekbe, betartva az egészségügyi és szociális korlátozásokat. Goodell jelezte, minden visszatérő alkalmazottnak teszten kell átesnie, és minden klubnak foglalkoztatnia kell egy csapatot, amely az esetleges fertőzötteket kezeli. "Aktívan dolgozunk az újranyitás következő fázisán, amely már a dolgozók nagyobb százalékát, illetve a játékosokat is érinteni fogja" - tette hozzá az NFL első embere, aki szoros együttműködésben dolgozik a játékos-szakszervezettel, illetve a járványügyi-szakértőkkel.

Az NFL 2020-as menetrendjét magyar idő szerint pénteken hajnalban hozzák nyilvánosságra. A vezetőség továbbra is teljes idénnyel számol, ennek megfelelően jelenti majd be egy háromórás televíziós közvetítésben a szeptember 10-én kezdődő alapszakasz programját. A Super Bowlt a tervek szerint 2021. február 7-én, Tampában rendezik. Ha a vírushelyzet nem javul, a ligának vannak alternatív ötletei is a mérkőzések lebonyolítására: üres stadionokban, pihenőhét nélkül vagy akár semleges helyszíneken is lehetnek mérkőzések. (MTI)

2020.05.07 09:13
Csak meglesz az a rájátszás?

Péntektől már klubja csarnokában is edzhet több játékos az észak-amerikai kosárlabda-ligában (NBA). A szabályokat azonban kötelező betartaniuk, azaz egyszerre csak négy kosaras tartózkodhat egy légtérben. Ezen kívül együtt nem gyakorolhatnak, egymás ellen nem játszhatnak.

Az enyhítés csak azokra az államokra vonatkozik, amelyekben ez a magatartás nem sérti a helyi szabályozásokat. Helyi sajtóinformációk szerint például a Portland TrailBlazers és a Denver Nuggets engedélyezi a tréningeket, a Los Angeles Lakers azonban egyelőre zárva tartja létesítményeit. Vannak olyan klubok is, amelyek még nem döntöttek, illetve csak később nyitják meg edzőközpontjukat játékosaik előtt. A NBA-idény március 11-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. Szakértők szerint a küzdelmek legkorábban júliusban folytatódhatnak. (MTI)

2020. márciusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 68, a belföldi vendégek által eltöltötteké 61 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 60 százalékkal. kevesebb volt.

Ötezer taxi tűnt el Budapestről a járvány kitörése óta: aki mégis rója az utakat, az a veszteségeit csökkenti. A fuvarszámok 80-90 százalékot estek, és a nyár sem sok jót tartogat.

A mangalica amellett, hogy Magyarországon őshonos, világhírű sertésfajtának számít. Kiváló minőségű húsa miatt közkedvelt alapanyag a magyar konyhákban, de szép lassan befészkelte magát a street food ételek világába is. Hazánkban a mangalicatenyésztés szinte összeforrt Fekete Zsóka nevével. Nem csoda, hiszen a hajdúböszörményi fiatal tenyésztő évről-évre egyre nagyobb sikereket ér el a mangalica tenyésztés terén, de az általuk készített termékek is elérték a prémium kategóriát. A HelloVidék arról kérdezte Zsókát, hogyan zajlik egy nap a farmon, mit érzékeltek a koronavírus-járványból és milyen terveik vannak a jövőre nézve.

2020.05.07 07:18
Ember koronavírust így még nem pusztított

A Magyar Közút jászberényi mérnökségének férfi tagjai nem vártak tovább, minden kezük ügyébe kerülő fegyverrel - vagy legalábbis annak látszó tárggyal - felszerelkezve lapítják, égetik, szúrják, ütik a koronavírust, ahol csak érik, ebben a videóban:

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3150 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 10 idős krónikus beteg.

Rengeteg magyar dolgozót vezényeltek az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány miatt home office-ba, sokaknak ráadásul saját számítógépről kell megoldaniuk a munkát. Ez pedig nem kis amortizációs nyomást gyakorol az otthoni informatikai infrastruktúrára. Főleg akkor, ha otthoni használatra nem a legújabb konstrukciók, hanem már öregedő asztali gépek és laptopok vannak betárazva. Mutatjuk, milyen jelekből lehet felismerni, ha közeleg a potenciális meghibásodás réme; ahogy szó lesz arról is, milyen számítógép meghibásodásokkal találkoznak jelenleg legtöbbször a szervizesek; illetve egy példaszámításon keresztül bemutatjuk azt is, mennyivel futhat potenciálisan többet egy átlagos otthoni laptop járványhelyzet idején egy átlagos koronavírus-mentes naphoz képest.

 

Címkék:
biztosítás, stadion, koronavírus, koronavírus-járvány, percről percre, percről-percre, amerikai egyesült államok, liga szakszervezet, nyolcadik kerület, tele 5 taxi, cecilia müller, muller cecilia, gyógyszercégek, stadionok, szociális ellátórendszer, balaton komp, óra állítás, magyarország bruttó hazai termék, egzisztenciális válság, ios játékok, oba garancia, sziget stream,