Ma is csak 4 megye ússza meg a zivatart, de már nem kell sokat várni egy kis napsütésre
Kedden már sok lesz a napsütés, amit időnként gomolyfelhők zavarhatnak meg. Futó zápor, esetleg északkeleten zivatar nem zárható ki, de érdemi csapadék nem lesz.
Kedden már sok lesz a napsütés, amit időnként gomolyfelhők zavarhatnak meg. Futó zápor, esetleg északkeleten zivatar nem zárható ki, de érdemi csapadék nem lesz.
Az éjszaka második felében (nagyobb eséllyel hajnaltól) a Balatonnál már záporok is kialakulhatnak.
A zivatarokhoz erős vagy viharos széllökés - 45-65 km/h - és minimális eséllyel jégeső (kevesebb mint 1-2 centiméter) is társulhat.
Az utóbbi években tomboló nyári viharok okán körbekérdeztük a hazai biztosítókat, hogy mik a legfontosabb tudnivalók a jégkárokra köthető biztosításokkal kapcsolatban.
Hiába kezdték meg a leeresztést, július vége óta lényegében változatlan a Balaton vízállása.
Több hullámban érkezik eső, zápor, zivatar a hétvégén, a zivatarok környezetében a szél viharossá is fokozódhat.
Az északnyugati, nyugati szelet a Dunántúlon időnként erős lökések kísérhetik, emellett zivatarok környezetében lehetnek erős, viharos széllökések.
Óriási hidegfront érkezik Magyarországra: napokon tartó esőzés, záporok, zivatarok várhatóak.
Ma a déli óráktól elsősorban északkeleten, a Tiszántúlon, valamint északnyugaton alakulhatnak ki zivatarok, melyeket átmeneti szélerősödés (50-70 km/h), intenzív csapadék, esetleg aprószemű jég kísérhet.
8 vármegyében elsőfokú riasztás van érvényben zivatarveszély miatt, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
Ezeket viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökés, kisméretű jég, intenzív eső, de akár óránkénti 90 kilométeresnél erősebb szélroham és nagyobb méretű jég is előfordulhat.
Több hullámban érkeznek majd záporok, zivatarok, néhol heves zivatarok is kialakulhatnak.
A nap második felében a viharfelhők kelet felé haladnak, így a Tiszántúlon élőknek is érdemes készülniük a szélsőséges időjárási körülményekre.
Csütörtökön ismét nagy területen, kiterjedten várható zivatarok, heves zivatarok kialakulása. A nap első felében főleg az ország északkeleti felében, majd a késő délutáni óráktól kiemelten a déli országrészben várhatók zivatarok, akár jégesővel.
Napos idő várható hétfőn, amit gomolyfelhők zavarhatnak csak meg. Ugyanakkor a nyugati tájakon délutántól, annak is inkább a második felétől újból egyre nagyobb számban várhatók záporok, zivatarok. A zivatarokat elsődlegesen felhőszakadás kíséri.
Változékony idő várható július első hetében: a sok napsütés mellett záporok, zivatarok több helyen és több alkalommal is kialakulhatnak.
Felhőszakadás, záporok és zivatarok veszélye miatt adtak ki riasztást több északkeleti és keleti megyére.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között várható, de estére akár 8 fokot is mutathat a hőmérő.
Közeledik a hidegfront és az eső, hat vármegyére kiadták a figyelmeztetést! Kedden több helyen várható eső, zivatar, néhol jégeső, villámlás és szélerősödés is előfordulhat. Napközben 24 és 31 fok között alakul a hőmérséklet.
A napsütés mellett záporok és zivatarok is kialakulhatnak, kedden pedig egy hidegfront érkezik, aminek hatására enyhe lehűlés is várható.