Nehezebben állják a sarat a kissebb cégek: eltűnhetnek a polcokról a vevők kedvenc könyvei
Már lefoglalták a Vörösmarty teret a június 10-13-i ünnepi könyvhétre.
Már lefoglalták a Vörösmarty teret a június 10-13-i ünnepi könyvhétre.
Nagy a koncentráció mértéke ilyenkor.
A beruházók főleg a parkolószám emelésére fókuszálnak, de az energetikai követelmények területén is számottevő változások történtek, az új építésügyi salátarendeletek az összes fontosabb jogszabályt érintették.
Új jogi környezetben kell építkezni.
Egyre inkább szükség van az élethosszig tartó tanulásra.
Az újrainduló gazdasági növekedés egyenetlen lesz, és attól függ majd, hogy a védőoltásokat sikeresen és gyorsan alkalmazzák-e.
Jöhet a konjunktúra!
Negyven éves emelkedést várnak Londonban.
Komoly újdonság, hogy a koronavírus-járvány miatt várhatóan minden eddiginél többen rendelnek majd édességeket online az ünnepekre
Jövő januárban indul a program.
Sokkolta a világot a járvány.
A tanulmány szerint az eurózónában 22 százalékkal lesz több csőd, mint tavaly.
Lassan, de biztosan.
Az ellátási láncok jelentős átstrukturálását fogjuk tapasztalni.
Erről érdemes tudni idén.
Akkor ez ennyi?
Már hét embert vettek fel a BMW debreceni üzeméhez: első körben HR-eseket szerződtetett a cég, hogy legyen, aki felveszi majd a többi alkalmazottat. Az új dolgozókat Magyarországon és Münchenben is képzik már.
Számos fejlesztés nem valósul meg a cégeknél, mert beruháznának ugyan, és piaci igény is lenne rá, de végül elhalasztják, mert a fejlesztéssel létrejövő pozíciókat nem tudják kivel feltölteni.
Sokba lenne a felújítás.
Változó igények, változó szolgáltatások.