Elvitték az Ötöslottó 3 milliárdos főnyereményét
A 2013-as év 39. hete, azaz tavaly október óta halmozódott az Ötöslottó főnyereménye: most egy szerencsés elvitte a 3 milliárdos főnyereményt.
A 2013-as év 39. hete, azaz tavaly október óta halmozódott az Ötöslottó főnyereménye: most egy szerencsés elvitte a 3 milliárdos főnyereményt.
Egy szerencsés elvitte a régóta halmozódó nyereményt, és 3 054 millió forinttal lett gazdagabb.
A pszichológia mellett a romantikus könyvek tarolnak a toplistán.
Az új Ptk.-nak köszönhetően március 15-től másképpen érvényesíthetik vásárlói jogaikat a fogyasztók.
Szombatra esik március 15-e, a legtöbb lottózó zárva tart szombaton.
Megcsappantak tavaly a költségvetés játékadó-bevételei: az államkincstár szerint 30,9 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, ami a tervezett 47 milliárd forint 65,8 százaléka.
Idén szombatra esik nemzeti ünnepünk, március 15-e, változik a boltok nyitva tartása.
Akcióérzékenyek a magyarok, szórólapokat pedig leginkább a nők és az idősek böngésznek.
Mutatjuk az exkluzív részleteket - akár a hétvégi ebédhez is.
Néhány év alatt duplájára nőtt a Kínából behozott áruk értéke. Az import alkatrészek csökkenő aránya ugyanakkor a hazai elektronikai ipar leépülését mutatják.
Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 303 millió forint keresi majd gazdáját.
A Costes és az Onyx után a budapesti Borkonyha étterem is megkapta a gasztro-világ egyik legnagyobb elismerését.
Mégsem minősül gyógyhatású készítménynek a Protexin Florea IBS.
Az elmúlt évtizedben hazánkba számos lengyel márka érkezett.
Kiváló, hazai termékként árulta, valójában viszont szlovák, belga húsokból és lejárt minőség megőrzési idejű kínai pirospaprikából gyártotta termékeit egy regisztrált kistermelő.
Kezdj el spórolni már most a nyaralásra: így kényelmesen kigazdálkodhatod az elkövetkező hónapokban a hiányzó összeget.
A táblagépek utáni jogdíjfizetési kötelezettség a szlovák webshopok forgalmát növelheti - írja a Népszabadság.
Hosszú halmozódás után elvitték a jackpotot: egy szerencsés 931 millió forinttal lett gazdagabb.
Kíváncsi vagy, elvitte-e valaki a 2 milliárd 865 millió forintos főnyereményt? KATTINTS!
Alaposan felborulnak a vásárlási szokások a március 8-i nőnapon.