Nem hiszed, itt nyaralnak a szupergazdagok: megy a rongyrázás
A szupergazdagok harmada mindössze 50 városban él, és ezek a városok, köztük New York, London és Peking,
A szupergazdagok harmada mindössze 50 városban él, és ezek a városok, köztük New York, London és Peking,
A helyi rendelet értelmében a támogatásra azok jogosultak, akik még nem töltötték be a 45. életévüket, és magyar állampolgársággal rendelkeznek.
Főleg a fővárosban jelezték a kertes házakban élők több fórumon is, hogy egyre több csótánnyal lehet találkozni a lakásokban.
Több európai város központjában is, ahol az AirBnB elterjedt, a lakók számára csaknem élhetetlenné vált a környék.
A legfrissebb adatok szerint már 4,6 millióan éltek agglomerációban és további 1,6 millióan nagyvárosokat övező településegyütteseken.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a közzétette azoknak a településeknek a listáját, ahol a lakosság segítségére is szükség lehet az árvízvédelem során.
A város vezetése úgy döntött, hogy betiltja a mobilalkalmazásokon keresztül bérelhető elektromos rollerek használatát.
Durva ez a szeptember. Nem csitul a forróság, ma is elképesztően meleg lesz: 34-36 fok is lehet.
A nyugodtabb őszi hétvégékre mutatunk három olyan célállomást, ahol a nagyvárosi nyüzsgés mellett autentikusabb, csendesebb utcákat is lehet találni.
Rágcsálók és csúszómászók lepték el Rómát, nem teljesen függetlenül egymástól. Az állatbefogó szakértő dzsungelszerű állapotokról számolt be, a város vezetése tagad.
Az idei évben is részletesen elemeztük a magyarországi települések közötti jövedelmi különbségeket.
A Nemzetközi Menedzsmentfejlesztési Intézet (IMD) éves Smart Cities Indexe 2024-ben ismét feltérképezte a világ legokosabb városait,
Fékezhetetlennek és visszafordíthatatlannak látszik a boltok számának csökkenése az országban, de ennek egyszerre több oka is van.
Az idei nyári olimpiának otthont adó francia főváros második éve áll a lajstrom élén, mögötte a második a 2028-as ötkarikás játékokat rendező Los Angeles.
A távhűtés rendszere dinamikusan fejlődik a városban, a Wien Energie nemrégiben üzembe helyezte eddigi legnagyobb és legerősebb távhűtő központját.
Nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható szombaton több régióban
Ezúttal Dél-Alföld régióban vizsgáltuk meg alaposabban, hogyan változott az állandó lakosság száma az elmúlt években.
A belvárosban az éjszakák rendszerint melegebbek, a minimumhőmérsékletek pedig magasabbak, így ott az elmúlt év középhőmérséklete 15,2 °C volt.
Az ötezer lélekszámú vagy az alatti települések pályázhatnak út, híd, járda és kerékpár forgalmi létesítmény építésére és felújítására.
A vidéki városok közül Sopronban, Debrecenben, Szegeden és Székesfehérváron is lesznek boltjaik.