Mit kezdjen egy cég a hihetetlen mennyiségű felhalmozott adattal?
Sólyom Balázst, a Trendency Zrt. adatüzletágának vezetőjét kérdeztük.
Sólyom Balázst, a Trendency Zrt. adatüzletágának vezetőjét kérdeztük.
Még ma is előfordulhat, hogy mindössze 286 forintot ér egy euró, vagy akár még ennél is kevesebbet.
Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada: 5 vállalkozás életébe pillanthattunk bele.
A Pénzcentrum megkeresésére ezúttal Sárospataki Albert, a Cápák között befektetője szedte egy csokorba, melyek azok a készségek, amikkel egy sikeres vállalkozónak rendelkeznie kell.
A 2023-as év komoly kihívások elé állította a magyarországi kiskereskedelmet, amelyet a kötelező akciók és brutális kiskereskedelmi különadók jellemeztek.
A rádiós Phova Kft.-je tavaly 460 milliós árbevétel mellett 150 millió forint adózott eredményt élrt el. A vállalkozásnak 3 alkalmazottja volt, 1-el több, mint a megelőző években.
Viszonteladók mellett már magánszemélyek számára is értékesítik a céges lízingszerződések végén beérkező, jó állapotú, garantáltan és visszakövethetően szervizelt autókat.
A 15 legismertebb kereskedő mezőnyében a TEMU mellett a Shein és az Aliexpress is stabil kínai szereplők.
2012 és 2019 között gazdasági aranykor volt Magyarországon, aztán jött a járvány és a recesszió, ami mindenkit alaposan meghintáztatott.
Bővülő hálózattal és megduplázott bevétellel zárta a TritonLife magánegészségügyi szolgáltató 2023-at.
A Telekom megbízásából készült reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára a vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja.
Kiugróan megnőtt a megélhetés mint a vállalkozás motivációja, és érezhető némi negatív várakozás.
Mint a Nagyferó Kft. éves beszámolójából kiderült, a Beatrice-alapító nem vett ki osztalékot, az adózott eredményt az eredménytartalékba helyezte.
Turbulens éveken van túl a rendezvényipar, amely nemcsak hazánkban, de a nemzetközi színtéren is komoly változásokat hozott.
Meglehetősen erős évet zárt a 2022-2023-as üzleti időszakban az IKEA, és az adózott eredményük is az egekbe lőtt.
Hamarosan megszűnik az ICQ, a világ egyik legkorábbi csetalkalmazása. Egyszerűen már kevesen használják.
Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada
A Pénzcentrum kérésére ezúttal Balogh Petya gyűjtötte össze valós tapasztalatait arról, mi az a 7 legnagyobb hiba, amit egy induló vállalkozó elkövethet.
Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések május végén és június folyamán.
Hosszan kígyózott a sor a lángosozó előtt az utcán egy TikTok videó tanúsága szerint.