A magyar nyugdíjasok többsége nehezen él meg a nyugdíjából, sokan spórolásra vagy külső segítségre kényszerülnek.

Magyar vállalkozók tízezreit érinti a kormány legújabb terve: megint az jár jól, aki kivárt?
Két éve stagnál a vállalkozások hiteltartozása Magyarországon, a mikrovállalkozásoknál drámai a csökkenés - írja a Portfolio. A nagyobb cégek is halogatják beruházásaikat, euróhitelt vesznek fel vagy egyenesen külföldi bankhoz fordulnak, a legtöbben azonban kedvezőbb kormányzati hitelprogramra számítva kivárnak. A készülő Demján Sándor-program részletei hamarosan kiderülnek, új finanszírozási lehetőségekhez jutnak a kkv-k.
Miközben a lakossági hitelezés már dübörög, a vállalati hitelezés éppen a másik arcát mutatja. Mi sem mutatja jobban a magyar kkv-hitelezés válságát, mint hogy az utolsó „békeév”, 2019 végén még 317 ezer hitelszerződésük volt a cégeknek, a Covid idején ez 360 ezerre növekedett, mára viszont drasztikus mértékben, 210 ezerre csökkent.
Több mint 7100 milliárd forinttal tartoznak a vállalkozások a bankoknak (fióktelepekkel együtt), ez a szám immár két éve stagnálást mutat. A mikrovállalkozásoknál érhető tetten leginkább a válság: hitelállományuk két év alatt 9%-kal csökkent, a kisvállalkozásoké mindössze 5%-kal, a középvállalkozásoké szintén szerényen, 10%-kal nőtt - írja a lap.
2023 közepén tört el valami igazán: azóta több forinthitelt törlesztenek a kkv-k, mint amennyit felvesznek, tavaly év eleje óta pedig az euróhitelek dominálnak a forinthitelekkel szemben. Az euróhitelek felvétele azonban nagyon koncentrált: mindössze 14 ezer ilyen hitelszerződésük van a vállalkozásoknak, ami szintén jócskán elmarad a két évvel ezelőtti 31 ezertől.
A kkv-hitelezés vesszőfutásának a magas piaci forinthitelkamat az első számú oka: még az idei második negyedévben is 10,2% volt a kisösszegű vállalati forinthitelek átlagkamata, ami csak első ránézésre sokkal kedvezőbb a kkv-knak az egy évvel korábbi 16,1%-nál, valójában ugyanúgy kitermelhetetlen kamat a többségnek beruházások finanszírozására.
Ugyanakkor ha az a kérdés, hogy a hitelezés akadályozza-e a hazai magánberuházások felfutását, akkor egyértelmű nem a válasz: a VOSZ és az MKIK ezzel kapcsolatos felmérése alapján maguk a vállalkozások mondták azt az utóbbi időben, hogy messze nem a pénzhiány az első számú ok, hanem a vállalkozások által érzékelt gyenge piaci kereslet, alacsony vásárlóerő.
Hogy alkalmazkodtak a kkv-k az őket 2022 óta sújtó magas kamatkörnyezethez?
- beruházásaik elhalasztásával (de mint láttuk, messze nem a kamat az első számú oka a halogatásnak),
- a nagyobb, export árbevétellel rendelkező cégek az euróhitelek igénybe vételével,
- a még nagyobbak (főleg multi cégek) az olcsóbb anyavállalati vagy külföldi banki devizafinanszírozás igénybevételével (Kementzey Ferenc, a Raiffeisen vezérigazgató-helyettese beszélt ennek kapcsán a magyar bankok versenyhátrányáról, mondván, természetes, ha egy német vagy osztrák tulajdonú cég ilyen döntést hoz),
- belső források (likviditás) felhasználásával, hiszen sok cégnél még "kitartanak" a régi hitelprogramok,
- akik tudtak és szükségük volt rá, tulajdonosi tőke bevonásával,
- a megmaradt állami kamattámogatott hitelprogramok igénybevételével.
Támogatott programok
A forinthitelezést megszakítás nélkül támogatta a kormány az elmúlt években, ez elsősorban a piaci hitelezés kompenzálására volt elég. A piac egészét tekintve stagnáló kkv-hitelezés jelenlegi első számú motorja a fix 5%-os hitelkamattal elérhető a Széchenyi Kártya Program, amely a kkv-hitelállomány több mint felét adja ma már. Ugyanakkor a két évvel ezelőttihez képest ezen belül is jelentősen visszaesett a beruházásfinanszírozás aránya.
Az MNB Hitelezési folyamatok kiadványa alapján a támogatott hitelek aránya a folyósításban nagy volatilitást mutat, tavaly 47% volt az arányuk, de voltak olyan negyedévek, amikor a 60%-ot is jócskán meghaladták. (A Széchenyi Kártyán túli másik két nagy vállalati hitelprogram, a jegybank Növekedési Hitelprogramja 2021-ben, az EXIM 1200 milliárdos Baross Gábor hitelprogramja pedig idén év elején kifutott, utóbbiban a kkv-források aránya 48% volt).
Stratégiai Széchenyi Kártya
A Széchenyi Kártya Program nem pusztán a kkv-k egyik terméke, hanem egy pénzügy- és gazdaságstratégiai program, amely 4000 milliárd forint feletti kintlévő állománya alapján az éves GDP több mint 5%-át teszi ki – hangsúlyozta a Portfolio-nak Krisán László, a programot koordináló KAVOSZ vezérigazgatója. Hozzátette: a vele negyed évszázadig együtt dolgozó Demján Sándorról elnevezett program, amelynek elindítását Orbán Viktor pénteken már megelőlegezte, azt mutatja, hogy a magyar gazdaságpolitika „arccal a kkv-k” felé fordult. Ezt szerinte az év elején felülvizsgált hétpontos KKV-stratégia és az önálló kkv-államtitkárság felállítása is bizonyítja. A kkv-szektor „nem darab vagy szám”, hanem családok és személyek élete, a várható intézkedések tehát a lakosság életét is alapjaiban fogják meghatározni – mondta.
2024 április vége óta fut uniós forrásból az MFB 155 milliárd forintos keretösszegű KKV Technológia Plusz programja is, amelynek „tűzereje” azonban nehezen összevethető a jóval nagyobb volument megmozgató többi hitelprograméval. E beruházási célú hitelprogram egyelőre szerény eredményeket mutat fel: Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója a Portfolio kérdésére nemrég elárulta: szeptember végéig 13 milliárd forintot helyzetek az alapos előkészítést igénylő beruházásokhoz ebből a programból. Ekkor jelentették be egyébként a program kiterjesztését is: fővárosi projektek megvalósítása céljára egy új, 73 milliárdos keret megnyitása révén október 28-ától lehet pályázni az 5-50 milliós hitelösszegre, egy lezárt üzleti év szükséges hozzá, és akár ingatlanfejlesztésre, e-autó vásárlására is felhasználható lesz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Életet adó kezességvállalás
A kkv-hitelezést támogatja az állami és uniós garanciavállalás is, amellyel kapcsolatban friss hír, hogy 2028-ig mintegy 17 ezer hazai kis- és középvállalkozás kaphat összesen 600 milliárd forintnyi hitelt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által az InvestEU program keretében frissen elindított közel 400 milliárd forint keretösszegű garanciavállalás segítségével. A közvetlen uniós viszontgaranciával igényelhető termék elsőként a CIB Bank, az MBH Bank és az Oberbank ügyfelei számára lesz elérhető.
A (kezességvállalás által egyébként mérsékelt) hitelezési kockázatok mellett a hazai vállalkozások krónikus tőkehiányát említik sokana finanszírozási nehézségek fő okai között. Szeptember elején egy új, mintegy 60 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot jelentett be Nemzeti Tőkeholding (NTH) a hazai vállalatok kifektetéseinek, azaz az országhatárokon átnyúló beruházásainak, illetve cégalapításainak és -felvásárlásainak elősegítésére. Szeptember közepén pedig azt közölték, hogy az Európai Beruházási Alap és a Nemzeti Tőkeholding új, 40 millió euró keretösszegű tőkebefektetési alapot hoz létre a hazai és Közép- és Kelet-Európa régió társadalmi és környezeti hasznosságú vállalkozásainak fejlesztésére. A Baross Gábor Tőkeprogram harmadik pillérének keretében elinduló, Impact Ventures III. nevet viselő tőkealap olyan korai szakaszban lévő, innovatív kkv-knak, startupoknak nyújt finanszírozást, amelyek pozitív társadalmi, környezeti hatás elérését célozzák többek között az egészségügy, az oktatás, az energetika és a fenntarthatóság területein.
Mi várható?
Számos új programmal és hitellehetőséggel készül a kormány a hamarosan meghirdetendő kkv-akcióterv keretében – közölte a napokban a Nemzetgazdasági Minisztérium. A bankokat arra kérték a frissen megalakult KKV Hitelezési Kerekasztal első ülésén, hogy vizsgálják meg, az immateriális javak (pl. szoftverek) beszerzését hitelcélként, illetve az ilyen javakat a hitelnyújtáshoz szükséges fedezetként hogyan tudnák jobban elfogadni.
Ami a konkrét programokat illeti, a kormány célja jövőre a 3 és 6 százalék közötti GDP-növekedés elérésének elősegítsége, ehhez elengedhetetlen a vállalkozások több mint 90%-át kitevő, a foglalkoztatottak 72%-át alkalmazó kkv-szektor kiemelt támogatása. A kis és középvállalkozásokat támogató, jórészt a közeljövőben esedékes lépések között említette nemrég Lóga Máté államtitkár az alábbiakat:
a Széchenyi Kártya Program fenntartása, finomhangolása és kedvezőbbé tétele (a KAVOSZ már fél éve javaslatot tett az 5%-os kamat 3,5%-ra csökkentésére),
- a kkv-k beruházását és versenyképességét támogató tőkeprogram indítása,
- a kkv-k exportját élékítő új hitelprogram indítása,
- a kkv-k kifektetéseit támogató hitel- és tőkeprogram indítása,
- a kkv-k beruházásait célzottan támogató program indítása,
- a kkv-k digitalizációs csomagja,
- vállalkozásfejlesztési uniós programok,
- vállalati elektromosautó-támogatási program.
A kkv-hitelpiacot nagy valószínűséggel mindegyik kormányzati intézkedés érinteni fogja, közvetlenül az első négy. Fontos lenne e programok mielőbbi bejelentése, hogy a programok miatti kivárás nyomán elhalasztott finanszírozási keresletüket is mielőbb kielégíthessék a vállalkozások - írta a Portfolio.

Belehúz a legismertebb hazai repoharas cég: újdonságokat is hoznak a fesztiválszezonra, a cél maradt
Több újdonságot is hoz a legismertebb újraváltható poharas cég 2025-re, a célok azonban mit sem változtak.

Luxus lett a házi kedvencek temetése: leesik az állad, mennyit kérnek egy kutya, cica hamvasztásáért
Szigorú feltételek mellett családi házunk kertjében eltemethetjük elpusztult kisállatainkat, ám a főszabály szerint máshol tiltott a temetés, sőt, még a hamvak szétszórása is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


