Megbukott a legendás hazai sörgyár: nem teszik zsebre, ami kiderült róluk
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte, törvényszegése miatt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte, törvényszegése miatt.
Trendszerűen nő az előzmény nélkül meginduló vagy a moratóriummal már nem érintett eljárások száma, ami arra utal, hogy az elmúlt év gazdasági nehézségei érték el a vállalkozásokat.
Az alkoholos felnőtt szörp, a Cseles alapítói 2021-ben még tízből hét vendéglátóhelyről lepattantak, két évre rá országszerte több száz viszonteladójuk van.
Az elmúlt három év kihívásokkal teli időszak volt a családi vállalkozások számára, számuk 15 százalékkal visszaesett 2020-hoz képest.
Az elmúlt félévben három nappal megemelkedett a beszállítói számlák kifizetésének ideje, átlagosan 23 napra fizetnek a megrendelők.
A GVH megállapította, hogy az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012 és 2014 között.
Ritkán szólal meg, ám most a Blikkel kivételt tett Stadler József egykori vállalkozó fia. Többek között elmondta, apjáról rengeteg legenda szól, ám ezeknek a fele sem igaz.
A Portfolio és az MBH Bank közös, pécsi rendezvényén kiderül, hogyan küzdhetnek meg a vállalkozások az elhúzódó recesszióval és hogyan csökkenthetik a negatív gazdasági hatásokat.
Milyenek a baranyai megyeszékhely gazdasági kilátásai és a vállalkozási lehetőségek? Mire tudnak támaszkodni a KKV-szektor szereplői?
Székesfehérvárra érkezik a Portfolio gazdasági rendezvénysorozata, október 10-én egész délutános programsorozattal adnak lendületet a vállalkozásoknak.
Ambrus Attilát a mai napig éri megkülönböztetés a múltja miatt, van ahol nem látják szívesen.
Az emelt mértékű kamattámogatást maximum 100 millió forint összeg erejéig mezőgazdasági vállalkozások vehetik igénybe.
A Z generációs vezetők meg akarják váltani a világot – de vajon képesek is rá?
Egy nemzetközi felmérés vizsgálta a nettó zéró CO2 kibocsátáshoz szükséges infrastrukturális átállás jelenlegi helyzetét és jövőbeni kilátásait.
A bolt októberben C-vitaminnal jutalmazza azokat a vásárlókat, akik visszaviszik az üres étrend-kiegészítős dobozokat.
Megtartotta második helyét a francia Louis Vuitton is, amelynek a márkaértéke 12,2 százalékkal, 26,29 milliárd dollárra nőtt.
Teljesen elektronikussá vált az eljárás a cégeknek, kötelező megadni az adószámot.
Több mint 71 tonna hulladékot hozatott külföldről, majd azt megpróbálta elhelyezni egy ismerőse taszári telephelyén egy férfi, de belebukott a tervébe.
A magyar vállalkozások negyede a számlázást követően rendszerint késve jut a pénzéhez, többek között ez derült ki a Számlázz.hu felméréséből.
Illegális cigarettagyártó ellen indítottak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.