A Magyarországon élő 14–19 évesek 41 százalékának mentális jólléte fokozott figyelmet indokol egy friss kutatás szerint.
Egy szervezetben a női vezetők arányának 10%-os növekedése akár 7%-os innovációs teljesítménynövekedést eredményezhet – derül ki egy friss kutatásból. A legfelsőbb vezetői szinteken lévő nők pedig akár 27%-kal javíthatják a vállalatok pénzügyi teljesítményét, hozzájárulva ezzel a vállalatok sikeréhez. A női vezetők és nők munkahelyi arányos képviseletét vizsgálták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által támogatott kutatásban.
A kutatási eredményeket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) támogatásával a WILL Foundation által készített A női vezetők szerepe a vállalatok sikerében című online kiadvány mutatja be. Az anyagból kiderül az is, hogy a nők kiegyensúlyozott részvétele a vezetőségben felelősségteljesebb kockázatvállalást, illetve magasabb CSR- és ESG-szabványokat hoznak magukkal. A női középvezetők által leggyakrabban említett kihívások közé tartozik a szerepkonfliktusok feloldása és a férfias környezetben való érvényesülés nehézsége.
A kutatási eredményeket bemutató szakmai konferencia házigazdájaként Csókay Ákos, a BKIK főtitkára hangsúlyozta, hogy a budapesti kamara elkötelezett minden olyan vállalati gyakorlat támogatása mellett, amely a hazai versenyképességet és gazdasági növekedést ösztönözheti. "Hazánkban a felsőbb vezetői pozíciók egyötödét, az első számú vezetői státuszoknak pedig mindössze 6 százalékát töltik be nők, így ezen a téren még jelentős fejlődésre van szükség" – mondta.
Szuromi-Kovács Ágnes, a WILL Foundation kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a nemrég alapított, női vezetők támogatását célzó alapítvány a bemutatott kutatási eredmények ismertetésével is szeretne hozzájárulni a női vezetőkkel kapcsolatos hazai párbeszéd élénkítéséhez, és az őket támogató közeg megerősítéséhez.
Az anyag első fele áttekintést ad a nemzetközi és hazai, női vezetőket érintő kutatási eredményekről, bemutatja különböző területi és szektorális szempontok szerinti arányokat, kitér az őket hátráltató és segítő tényezőkre, továbbá összefoglalja a lehetséges támogató intézkedéseket. A kiadvány második fele a felsővezetők tapasztalatait mutatja be a velük készült mélyinterjúk alapján, majd egy online kutatás eredményeit elemzi, amely során középvezető nők számoltak be eddigi karrierútjukról, vezetői ambícióikról, és a terveiket befolyásoló külső és belső tényezőkről.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







