Egyre nő a milliárdos bevételt elkönyvelő magyar családok száma: mi lehet a titkuk?
Mára már minden ötödik „milliárdos” vállalkozás tagjai vagy ügyvezetői között családi kapcsolat azonosítható.
Mára már minden ötödik „milliárdos” vállalkozás tagjai vagy ügyvezetői között családi kapcsolat azonosítható.
Crowdfunding közösségi finanszírozás Magyarországon: mi a közösségi finanszírozás fogalma, hogyan működik a magyar közösségi finanszírozás, hogyan gyűjtsünk pénzt ötleteinkhez?
Sorba zárnak be a vállalatok, a koronavírus alatt pedig ez még jellemzőbb lett. Hogyan kerülheted el a katasztrófát?
Egy nagyvállalatok körében végzett kutatás szerint évekbe telhet, amíg helyreáll a gazdaság a katonai konfliktus után.
A pénz "szavazattá" vált a vásárlók kezében, sőt az interneten megosztott vélemény, értékelés is óriási hatással lehet a cégek, valamint társadalmi ügyek sikerére.
Egyelőre mindössze egyetlen gyártó jelezte, hogy az alapanyag-ellátási zavarok miatt ezentúl napraforgóolaj helyett sertészsírral készíti a termékeit.
Idén mintegy 25 milliárd forintos többlet adóterhet jelent a Magyar Telekomnak a kormány által kivetett távközlési pótadó.
A Dumaszínház ismert arca a többek között azt írta, a humoristák boldogok, hogy a számláik ki vannak fizetve, és azt csinálhatják, amit szeretnek, minden más e fölött ajándék.
Hamarosan megnyílik Hosszú Katinka étterme: az úszó tavaly már beszélt róla, hogy ilyen vállalkozás beindítását tervezi.
A magyar standuposok közül Bödőcs Tibor a legkeresettebb, az üzleti beszámolók szerint többet is keres, mint a többiek együttvéve.
Már vásárláskor közel 10%-ot nyerhetsz a hazai fejlesztésű prémium mobilház vásárlásával, sőt most nyílt napon meg is győződhetsz a minőségéről!
Már csak néhány hely van beszállni a magyar Kickstarteren futó kampányukba, 1 éves megtérülést lehet elérni termékeikkel.
A támadások az elmúlt két évben 57 százalékkal nőttek, és sokkal összetettebbek lettek.
Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.
Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.
A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.
A családi gazdaságokról szóló törvény alapján az őstermelő kizárólag olyan terméket értékesíthet, amit az őstermelői nyilvántartásba, azaz a FELIR-be bejelentett.
Rendkívül fontos szerepet tölt be az ország gazdasági vérkeringésében a magyar vidék városai, ezért a Portfolio gazdasági konferenciasorozatának Tiszaújváros a legújabb állomása.
A kormány fokozott figyelmet fordít a cég csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedésére.
Az influenszereket képviselő cég nettó árbevétele tavaly több mint százmillió forint volt.