Egyre több nő áll a vállalkozások élére: itt a legnépszerűbb szektorok listája
Több mint 80 ezer vállalkozás működik ma Magyarországon tisztán hölgyekből álló menedzsmenttel.
Több mint 80 ezer vállalkozás működik ma Magyarországon tisztán hölgyekből álló menedzsmenttel.
Közös célok, közös siker, közös megoldások
Láthattunk tortából készült hortobágyi palacsintát, és szennyvízből készült tisztítószert is bemutattak a nagyhalaknak.
A gyenge forint és az alapanyaghiány sem segít, a legnagyobb gondot mégis a szakképzett munkaerő hiánya jelenti.
A KKV-vezetők adatvezérelt üzleti döntéseit támogató új online felületet hozott létre a KSH.
Az újonnan alapított cégek majdnem háromnegyedének van üzleti terve és közel ötödük nyitott lenne arra is, hogy banki hitelből valósítsa meg az ötletét.
A ma esti adás sem volt mentes kínos pillanatoktól, ugyanakkor komoly tanulságokkal szolgált.
Egyre több helyen vezetik be a robottechnológiát, valamint a Mesterséges Intelligencia is utat tör magának, ami a jövő munkaerőpiacára is hatással lesz.
2019-ben megfordult az a 2012 óta tartó folyamat, ami a hazai autósiskolák számának csökkenését jelentette.
Nem először említi úgy a miniszterelnök a kiskereskedelemben magas külföldi tulajdoni hányadot, mint megoldandó gazdasági problémát.
Egyre több benzinkútra kerül ki az eladó tábla, sok vállalkozó már nem akar veszteségesen működni, vagy egyszerűen átadni az üzemeltetést.
Az RTL Cápái talán a nagyobb falatokra várnak, mindenesetre a legújabb epizódban még akkor is volt bőven meglepetés, ha végül senkivel sem állapodtak meg a befektetők.
Ilyés Márton, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány vezetője szerint egy rossz munkahelyhez képest vállalkozónak lenni jó.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) bízik a gazdasági kormányzat intézkedéseiben, mégis szükséges lenne a terhek közösebb viselésére.
2022. február 25-ig van lehetőségünk nyilatkozni a székhelyük, illetve telephelyük szerinti önkormányzat felé.
A 2016 óta folyamatosan bővülő kereslettel a kapacitás-kínálat nehezen tud lépést tartani, és felerősödtek a piaczavaró jelenségek is.
Egy budapesti édespari üzem ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek az ellenőrök.
Aki ezt a nyilatkozatot megteszi, annak a törvény alapján automatikusan, határozat nélkül csökken a helyi iparűzési adója a 2022-es évre.
Január 1-től számos, a társaságok működését érintő Ptk. rendelkezés lépett életbe vagy módosul.
Megdőlni látszik a tévhit, miszerint saját vállalkozásba csak rengeteg pénzzel tudunk kezdeni.