Fontos adóhatáridőről csúszhat le most sok magyar: péntekig van idejük, ezzel májusig nem szabad várni
Április 12-e az első negyedéves bevallás határideje az átalányadózók számára.
Április 12-e az első negyedéves bevallás határideje az átalányadózók számára.
A menedzser neve összeforrt a Shell magyarországi történetével, távozása mindenkit meglepetésként ért.
Márciusban adtak be kifogásokat a különadó és az árstop ellen, azután, hogy szabályos csatározásba kezdtek a kormánnyal.
Az Instagramon jelentette be Hosszú Katinka, hogy végleg bezárja éttermét.
Koji László, az ÉVOSZ elnöke nem tart attól, hogy drágulni fognak az építőanyagok a felújítási támogatás miatt. Szakemberhiányra sem számít, de várólisták lehetnek majd nyártól.
A McDonald's visszavásárolja üzleteit izraeli franchise partnerétől, hogy helyreállítsa hírnevét és újra elérje értékesítési céljait a Közel-Keleten.
A januári nagyszabású elbocsátási hullám után most a felhőalapú számítástechnikai üzletágának több száz alkalmazottját tenné utcára az Amazon.
Még mindig 66 ezer felett az építőipari cégek száma. Idén már 300-zal kevesebb cég az építőipar palettáján.
Az Európai Bizottság szubvencióellenes vizsgálatot indított kínai tulajdonú napenergia-ipari vállalatok ellen - jelentette be a brüsszeli testület szerdán.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
A változások a külföldi, harmadik országbeli befektetőket érintik majd, akik – főként nyelvi okokból – csak korlátozottan élhetnek az egy napos cégalapítás lehetőségével.
Március közepe óta létezik egy törvénytervezet, ami alapjaiban rengetheti meg a vállalkozások életét, ha átmegy a parlamenten.
686 milliárd forint volt Mészáros Lőrinc cégcsoportjának összes működési bevétele tavaly.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Korlátolt Felelősségű Társasággal (eMAG) szemben
Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések április folyamán.
A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye.
Már most látszik a közelgő válság hatása a távmunka elterjedése és nagyvállalatok költségcsökkentő döntéseinek hatására.
Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint.
Szabadult a fegyházból a rendőrök megvesztegetése és költségvetési csalás miatt elítélt Vizoviczki Lászlót.
Mindössze 16 évesen indította vállalkozását Luke Lintz, aki néhány év alatt 600 000 dolláros bevételre tett szert Kínából importált vezeték nélküli fülhallgatókkal.