Kiadták a figyelmeztetést: ezekben a megyékben csaphat le a vihar
Az előrejelzés szerint csütörtökön a legmagasabb hőmérséklet általában 22-28 Celsius-fok között alakul.
Az előrejelzés szerint csütörtökön a legmagasabb hőmérséklet általában 22-28 Celsius-fok között alakul.
Jövő hétfőtől érvénybe lép az a már korábban bejelentett előírás.
Csütörtökön sem lesz nyugtunk.
Olaszország kivétel, mert ott még magas a napi esetszám.
Az évek óta viták kereszttüzében álló fővárosi dugódíj bevezetésével a magyarok mindössze 14 százaléka ért teljesen egyet, 9 százalékuk pedig a vidéki nagyvárosokban is nagyon szívesen látná.
Májusban már lassú növekedésnek indult.
Nem húzták sokáig.
A koronavírus-járvány hatására mind a táborozó gyerekek száma, mind a foglalható táborhelyek száma csökkent, de utóbbi nagyobb arányban.
A fix telepítésű traffipax - forgalomfigyelő berendezés - amennyiben idejében észrevesszük -, viszonylag könnyen felismerhető.
A saját autó alternatívájává vált a közösségi autózás?
Több mint 6,27 millióan fertőződtek meg világszerte.
Június 15-től szabadon utazhatunk.
Ebből nehéz lesz felállni.
A legmagasabb hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.
lesz, ahol emelnek, de sok termálfürdőben árcsökkenéssel indult a szezon.
Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti.
A kormány június elsejével engedélyezi a szálláshelyek megnyitását, ezért megkerestük kérdéseinkkel Csobota-Kis Árpádot a Pearl Marketing and Management Kft ügyvezetőjét és országos szállodaüzemeltetőt, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, milyen változások várhatóak a koronavírus válság hatására a turizmus, vendéglátás ágazatban.
És nem csak Budapesten.
Az ok: fogadóképtelenség.