Megszólalt a Belügyminisztérium: tényleg digitális oktatás lesz szeptembertől?
A pedagógussztrájk és a koronavírus mellett egy teljesen új problémával is szembesülnie kell az intézményeknek.
A pedagógussztrájk és a koronavírus mellett egy teljesen új problémával is szembesülnie kell az intézményeknek.
Hamarosan elstartol az új tanév, a szülők pedig már lázban égnek, hiszen rengeteg a nyitott kérdés az idei tanévvel kapcsolatban.
Nemsokára kezdődik az iskola, a szülők pedig nincsenek könnyű helyzetben: az infláció nem kímélte az iskolaszereket sem.
Hamarosan elstartol a 2022/23-as tanév. Rengeteg kérdés övezi az idei iskolakezdést, nem csoda, ha sok szülő aggodalommal tekint a naptárra. A Pénzcentrum kutatást készít, hogy kiderítsük, hogyan készülnek a magyarok az idei tanévkezdésre.
Idén is több tízezer forintba kerül majd az iskolakezdés, így érdemes időben elkezdeni a tanszerek beszerzését. A nagyobb boltláncok, de a kisebb papír-írószer szaküzletek is készülnek a rohamra, és akciókkal is várják a szülőket.
A pszichológus szerint szorzótábla helyett azt érdemes megtanítani az iskolába készülő gyereknek, hogy hogyan kösse be a cipőfűzőjét.
Hamarosan a középiskolások is tanulhatnak a fenntarthatóságról, és akár érettségizni is lehet majd belőle.
Több áruházláncnál megkezdődtek a leárazások, tanszerakciók. Augusztus 20 után lesz igazán nagy a tolongás.
Végre megjelent a Magyar Közlönyben az idei, azaz a 2022/2023-as tanév rendje. Az év első tanítási napja szeptember 1., csütörtök lesz, míg az utolsó június 15.
Idén jóval mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek az iskolakezdés előtt. A gyerekeknek szánt füzetek és papíripari termékek mellett a nem papír jellegű irodaszerek is drágulnak.
A 30. héten már élesednek a legnagyobb hazai boltláncok tanévkezdéshez kapcsolódó akciós kiadványai, ezekből is szemezgettünk a sulikezdés előtt 1 hónappal.
Mostanra kilőttek a bútorárak, ez pedig sok családnál a tanévkezdés előtti kiadásokat is megdobja.
Nemcsak a tanévkezdés környéki kampány volt eredményes, hanem a már augusztusban elkezdett oltakozás is - mondta Kásler Miklós.
Itt az ősz, a gyerekek is elindultak az óvodába, iskolába. A változékony időjárás és a közösségben könnyebben terjedő kórokozók miatt érdemes a kicsik immunrendszerét felvértezni.
Többféle eszköz is alkalmas lehet arra, hogy egy diák teljesítse az online feladatokat: telefonok, tabletek, PC-k és laptopok.
A digitalizáció előnyeit érdemes beépíteni a jelenléti oktatás eszköztárába, azonban a papír visszaszorítása veszélyeket is rejt magában.
Hiába költenek átlagosan 33 560 forintot a magyar szülők az iskolakezdésre, az uniós statisztikák szerint még mindig viszonylag olcsók hazánkban a tanszerek.
Kezdetét vette a tanév: még 180 tanítási nap van hátra az évből a következő nyári szünetig. Nem is olyan sok, nemigaz?
A 2021/2022-es tanév rendjéről szóló kormányrendelet alapján az iskolai év szeptember 1-jén, szerdán kezdődik, és 2022. június 15-ig, szerdáig tart, vagyis a diákoknak összesen 181 napig kell iskolába járniuk.
Alig indul el a tanítás, máris elérkezik az első szülői értekezlet ideje is.