Megelevenedik a jövő ezen a vidéki rendezvényen: a Szilícium-völgyből érkeznek az előadók
Lesz szó a mesterséges intelligenciáról, zsaroló vírusokról, információ biztonságról, robotokról, podcast-ekről, de még űrkutatásról is.
Lesz szó a mesterséges intelligenciáról, zsaroló vírusokról, információ biztonságról, robotokról, podcast-ekről, de még űrkutatásról is.
Az energiaárak és a magas infláció ismét nagy kihívást jelentett az állatkerteknek, bizakodva tekintenek a 2024-es évre.
Az anyagcsere-folyamatok és a betegségek kialakulásának összefüggéseit vizsgálták szegedi kutatók.
Az úgynevezett zöld tégla, vagyis katalitikus tégla a gépjárművek katalizátoraihoz hasonlóan működik, magyar találmány.
Hazafelé tartott Szegedre a 24 éves sofőr és a 13 éves unokahúga, amikor balesetet szenvedtek. A helyszínre érkező mentősök nem tudták megmenteni a fiatalok életét.
Keveslik a szegedi gazdák a termőföldjükért kínált vételárat. A tervek szerint az önkormányzat egy kínai cég számára bővítené az ipari parkot, azért, hogy megkezdődhessen az elektromos buszgyártás.
A közlemény szerint a beruházás költségeiből 313 millió forintot fedezett uniós támogatás.
Botka László cáfolta, hogy akkumulátorgyár épülne Szegeden. A polgármester szerint a kínai akkugyár mellett semmilyen más vegyipari tevékenység sem fognak folytatni.
Az új egyházi iskolát ki lehetne alakítani már meglévő épületekben is, sokkal kisebb költséggel, és a természet károsítása nélkül.
Kiadták a bontási engedélyt a szegedi víztoronyra. A százéves múltra visszatekintő, Szeged látképének szerves részét képező Máglya sori víztorny funkcióját közel 20 éve nem látja el, helyét a közvetlenül mellette lévő szivattyúház vette át.
Összesen 3,5 milliárdos költségvetéssel gyógyszeripari beruházást és vállalatfejlesztést hajtanak végre Szegeden a jövő év végéig. A projekt egyik legizgalmasabb fejlesztése egy multifunkcionális épület lesz.
Jövő héten csütörtökön Szegedre látogat Karikó Katalin a szegedi egyetem friss Nobel-díjas kutatóprofesszora. Az egyetem arra kéri oktatóit és hallgatói, hogy köszöntsék együtt a rektori épület előtt a professzor asszonyt és közösen gratuláljanak neki.
Baleset miatt lezárták az M43-as autópálya Budapest felé vezető oldalát Szeged határában hétfőn kora délután - közölte a rendőrség a honlapján.
"A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak.
Végre fellélegezhetnek Kelet-Magyarország autósai: a jelenleg háromsávos főút szélesítése a nagy forgalom miatt régóta várat magára, most végre elindulhat a tervezés.
Két éve építenek egy 14 kilométeres vasúti vonalat, de még mindig nincs teljesen kész.
Bár a kiadó lakásárak emelkedtek, még mindig a kiadó panellakások nyújthatják a legkedvezőbb megoldást a diákoknak.
Új elefántbika érkezett a Szegedi Vadasparkba, ezzel újra háromtagúvá vált a szegedi állatkert elefántcsapata - közölte az intézmény honlapján.
A nagy hagyományokkal bíró Szegedi Halfesztivált az elmúlt években egyre több kritika éri: nem csak a szervezést, hanem az ott kínált ételeket is. Uj Péter újságíró is kiakadt az nulla gasztronómiai élvezettel bíró, méregdrága halászlén.
A Szegedi Ifjúsági Napokra augusztus 23-tól 27-ig 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel utazhatnak a fesztiválozók