Még több pénz megy erre a hazai vasútfejlesztésre: hihetetlen az indoklás
Két éve építenek egy 14 kilométeres vasúti vonalat, de még mindig nincs teljesen kész.
Két éve építenek egy 14 kilométeres vasúti vonalat, de még mindig nincs teljesen kész.
Bár a kiadó lakásárak emelkedtek, még mindig a kiadó panellakások nyújthatják a legkedvezőbb megoldást a diákoknak.
Új elefántbika érkezett a Szegedi Vadasparkba, ezzel újra háromtagúvá vált a szegedi állatkert elefántcsapata - közölte az intézmény honlapján.
A nagy hagyományokkal bíró Szegedi Halfesztivált az elmúlt években egyre több kritika éri: nem csak a szervezést, hanem az ott kínált ételeket is. Uj Péter újságíró is kiakadt az nulla gasztronómiai élvezettel bíró, méregdrága halászlén.
A Szegedi Ifjúsági Napokra augusztus 23-tól 27-ig 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel utazhatnak a fesztiválozók
Az értékesítés kezdete óta augusztus elejéig országosan már több mint 1,3 millió vármegye- és országbérletet váltottak.
Harminc százalékkal növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2023-as központi felvételi eljárásban – 7896 új hallgatót vett fel az intézmény, így több mint 9000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptembertől.
Uniós támogatással több mint 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti termelőkapacitását és termékpalettáját a PVC-granulátumokat és -porkeverékeket gyártó szegedi Szeplast Zrt..
Nem maradnak el az esti látványetetések, állatbemutatók sem: elsőként az oroszlánok kapnak vacsorát, majd a borjúfókák tornája következik, melyet az elefántok vegetáriánus partija követ, végül pedig a barnamedvék késői lakomája látható.
Középkori fegyver- és harci bemutatóval, sportként űzött páncélos bajvívással, apródiskolával, közös tánccal, koncertekkel, gyermekprogramokkal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában.
A közösségi kertben minden olyan növény megtalálható, amely a közeli panellakások lakóinak az igényeit kielégítheti. De a fűszernövények mellett méhhotel, számos madárodú, és komposztáló is akad, abból kettő.
Megtartotta vezető pozícióját a régió ingatlanpiacán Szeged, míg országos szinten továbbra is a Dél-Alföldön bonyolítják le a második legtöbb adás-vételt.
Lassult a drágulás üteme a vidéki ingatlanpiacon, a fővárosi újépítésű lakások négyzetméterára viszont még soha nem volt ilyen magas.
Idén 18 településen 19 helyszínnel csatlakozott a MÁV-Volán-csoport a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz, amelyet június 24. éjjelén rendeznek országszerte.
Meghalt egy motoros, aki szegélykőnek ütközött és felborult Szegeden pénteken éjfél előtt.
2023. június 6-án, helyi idő szerint 19:26 perckor, első becslések szerint 5.0-ös magnitúdójú földrengés keletkezett Romániában, Aradtól 12 km-re - adta hírül hivatalos Facebook-oldalán az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
Holttestet találtak rendőr járőrök Szegeden, írta meg vasárnap este háromnegyed hétkor a police.hu. A Csongrád-Csanád vármegyei nyomozók vizsgálják az eset körülményeit.
A Szegedről származó Feil Róbert felépítette a FEIL Gyémánt ékszer márkát, illetve elindította az ARTIDIA márkát, amely elhozta hazánk etikus gyémánt ékszereinek világát.
Miért gondolja, hogy alapos változásokra volna szükség. Most kiderül.
Egyre több magyar választja nyaralása céljaként a vidéki nagyvárosokat, mint Pécs, Szeged vagy Eger.