Ezt kevés magyar tudja a szülési és apasági szabadságról: pont került a tévhitek végére
Mikor és hogyan vehetjük ki a szülési, apasági szabadságot? És mikor térjünk vissza a munkaerőpiacra szülés után?
Mikor és hogyan vehetjük ki a szülési, apasági szabadságot? És mikor térjünk vissza a munkaerőpiacra szülés után?
Több, mint ezer év szabadságot vehetnének ki az egészségügyi dolgozók, de még a kornavírus miatt kapott tíz napot sem tudták kivenni - 2021 óta.
Az év hátralévő részében már csak egy négynapos és két háromnapos hosszú hétvége lesz.
Egy vidéki szállodában tölti szabadságát Gálvölgyi János. A színész elárulta, augusztus 22-én már próbál a Pintér Béla Társulat tagjaként.
Úgy tűnik, az igazgatási szünet idén egyáltalán nem igazodik az iskolaihoz. Az érintett állami alkalmazott szülők gyermekeinek az ugyanis jóval tovább tart.
A szabályok határozzák meg a szabadságolás folyamatát, aminek kidolgozása a vezető feladata
Nincs olyan ember, aki ne szeretne picit lazulni nyáron és megfeledkezni a munkahelyi stresszről. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy bármit meg lehet tenni.
Főként vidéken okoz gondot a háziorvoshiány, sokan nyugdíjas korúként is dolgoznak, de így is több mint 500 praxis tartósan nincs betöltve.
A szervezet szerint a nemzetközi egyezmény minimumának sem felel meg a munka törvénykönyve-módosítás, amely lehetővé teszi a 12 hónapot meghaladó munkaidőkeret alkalmazását.
A társadalmi véleményezésre április 20-ig ad lehetőséget a kabinet, 2023-ban csak téli igazgatási szünet lesz elrendelhető.
A magyar dolgozók összesen 11 munkaszüneti napot kapnak egy évben állami és vallási ünnepek okán, és mindössze 20 napnyi alapszabadságot.
Nemrég módosult a Munka Törvénykönyve, jól járnak a kisgyermekes szülők, de a friss édesapák is több szabadságot kapnak a gyermekük után mint korábban.
Munka Törvénykönyve 2023 változások: mit mond a Munka Törvénykönyve szabadság, betegszabadság, táppénz esetén, mit ír a Munka Törvénykönyve felmondási idő tekintetében?
A munka törvénykönyve januári változásával új szabadságfajta jelent meg, és változtak meglévő szabadságfajták szabályai is.
Szülési szabadság kalkulátor, szülési szabadság igénylése: mennyi a szülési szabadság időtartama, a szülési szabadság hány nap, a szülési szabadság a fizetés hány százaléka?
Nagynéni temetési szabadság 2023, temetési szabadság nagyszülő halála esetén: mutatjuk, a temetési szabadság meddig vehető ki 2023 évében, mik a temetési szabadság szabályai!
Mennyi szabadság jár GYED után kalkulátor programunk szerint, mit mond a GYED kalkulátor 2023 évében, milyen adatokkal számol a GYED extra kalkulátor 2023 során?
Több apaszabadság, a munkaadóknak viszont jelentps plusz terheket jelentenek azok a munkajogi törvények, melyek január első napján léptek életbe.
GYES GYED kalkulátor 2023, GYES utáni szabadság kalkulátor 2023: mutatjuk, hogyan számol a GYES kalkulátor 2023 évében, mennyi a GYES összege, A CSED és a GYED összege!