A lakosság 85%-a támogatja, hogy a dolgozók maguk dönthessenek arról, mikor és mennyit dolgoznak.
Több pontban is sérülnek a munkavállalói jogok Magyarországon – állapította meg a napokban a Szociális Jogok Európai Bizottsága. A szervezet szerint a nemzetközi egyezmény minimumának sem felel meg a munka törvénykönyve-módosítás, amely lehetővé teszi a 12 hónapot meghaladó munkaidőkeret alkalmazását. A szervezet a szociális párbeszéd rendezésére is felszólította a kormányt és minden tagszervezet nevében elvárja a kritizált jogi helyzet minden pontjának mielőbbi rendezését.
Elsősorban a dolgozók munka- és pihenőidejét valamint a szakszervezeti jogok hazai rendszerét bírálta a napokban kiadott jelentésében a Szociális Jogok Európai Bizottsága. Az Európa Tanács égisze alatt működő bizottság a munkavállalói jogok európai minimumát rögzítő Szociális Karta magyarországi érvényesülését vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy a hazai munkajogi rendszer egyes elemei a Magyarországon is ratifikált nemzetközi egyezmény minimumát sem érik el – ismertette a jelentés lényegét Zlati Róbert.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint különösen aggasztó – bár az érdekvédelmi szervezetek számára egyáltalán nem meglepő –, hogy a bizottság is úgy látja, több pontban sérülnek a magyar munkavállalók jogai. A pihenéshez való jogot Magyarországon a járványhelyzet ürügyén bevezetett 24 hónapos munkaidőkeret sérti súlyosan – ismertette a nemzetközi jelentés részleteit az elnök. Márpedig megfelelő pihenőidő a magyar munkavállalóknak is jár - szögezte le.
A szervezet korábban jelezte az ellenőrző bizottságnak, hogy az elmúlt években több munkáltató is tudatosan, a hatékony munkavállalói szerveződés elfojtása céljából bocsátotta el a helyi szakszervezeti tagokat, tisztviselőket. Sokan azért nem lépnek be a szakszervezetbe, mert tapasztalják, hogy a munkáltatók következmények nélkül bármikor semmibe vehetik az érdekvédelmi szervezetek jogait is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







