Megszólalt L.L. Junior a Fekete Vonat-botrány kapcsán: ez sokkoló tud lenni egy kétórás szuperkoncert után
A rapper bízik benne, hogy amint lecsillapodnak a kedélyek, fognak még beszélni zenésztársaival.
A rapper bízik benne, hogy amint lecsillapodnak a kedélyek, fognak még beszélni zenésztársaival.
Huszonöt év után idén decemberben befejezi a haknizást, belefáradt, hogy éjszaka dolgozott, majd átaludta szinte az egész napot.
Kihúzták a Skandináv lottó 2023/2. heti nyerőszámait. Ezen a héten telitalálatos szelvény nem volt, így a következő héten 315 millió forint lesz a tét a skandin.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/2. heti, keddi nyerőszámait. A következő sorsoláson, pénteken már 20,3 milliárd forint lesz a tét.
Colin Farrell lett a legjobb színész, a legjobb rendező trófeáját Steven Spielbergnek nyújtották át A Fabelman család című önéletrajzi ihletésű filmjéért
Lerántották a leplet a luxus divatmárkákról, mint kiderült: sok esetben tényleg csak a névért fizetünk, nem a minőségért.
Kiderült melyik műsor érdekelte leginkább azokat, akik a tévéadást választották az óév utolsó napján.
A könyv szerzője nehezményezte, hogy a sorozathoz véleménye szerint felhasználták a könyvét, de ezt sehol sem tüntetik fel, és nem is profitált belőle.
Ismét az Avatar folytatása tarolt a mozipénztáraknál, a legtöbben 3D-ben kíváncsiak a filmre.
Február 1-jén indul a Network4 Csoport legújabb, földfelszíni terjesztésű csatornája.
A Pénzcentrum most egy jós segítségével összeszedte, mit vár ránk gazdaságilag a jövő évben.
December 30-án új sorsjegyek kerülnek a lottózókba, akár 50 millió forintot is lehet nyerni velük.
Mutatjuk, mi mindenre kell figyelni az év utolsó napjaiban, ha nem akarsz vaskos csekket kapni!
December 15-én került mozikba az Avatar: A víz útja, melynek sikerült visszacsábítani a magyar nézőket a mozikba.
Nincs is annál jobb szórakozás télen, mint amikor a család apraja-nagyja korcsolyát ragad, és egy adventi hétvégi napon siklik egyet a jégen a friss levegőn, vagy ha ilyen nincs a közelében, akkor a fedett műjégpályán kapcsolódik ki.
Kihúzták a Hatoslottó 2022/51. heti nyerőszámait. Mutatjuk, elvitte-e valaki a 925 millió forintos főnyereményt!
Nem volt nagy kaszálás az Eurojackpoton Szenteste előtt: a főnyereményt senki nem vitte el, és nagy magyar nyereménynek sem örülhettünk.
A tulajdonos több milliárd forintért építtette fel, viszont a család később elhagyni kényszerült az ingatlant. A pakolással se nagyon vesződtek, minden drága holmit hátrahagytak.
Kihúzták a Hatoslottó 2022/50. heti nyerőszámait. Mutatjuk, elvitte-e valaki a 820 millió forintos főnyereményt!
Kevés dolog van, amit a magyarok egyöntetűbben szeretnek, mint a Bud Spencer-filmek.