500 ezres kezdő fizu Magyarországon: diploma sem kell hozzá
Egy friss kutatás szerint az informatika területén újonnan elhelyezkedők 2018-ban akár már fél milliós bruttó fizetést is zsebre tehettek kezdőként.
Egy friss kutatás szerint az informatika területén újonnan elhelyezkedők 2018-ban akár már fél milliós bruttó fizetést is zsebre tehettek kezdőként.
A 15 és 64 év közötti EU-s munkavállalók mindössze 5 százaléka dolgozott általában otthonról 2017-ben. Bár ez az arányszám rendkívül alacsony, a magyar adat még ettől is jócskán elmarad a maga 2,5 százalékával. Ez azt jelenti, hogy hazánkban jelenleg, alig több mint 100 ezer olyan munkavállaló van, aki otthonról, azaz homeoffice-ból tevékenykedik.
Öt magyar felnőttből négyen megnézik az élelmiszercímkéket. A vásárlók ráadásul különös figyelmet fordítanak a tartósítószerek, a cukor és a különböző színezőanyagok jelenlétére a termékekben, holott sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy az E-számok nem minden esetben laborban előállított veszélyes kemikáliák, hanem olyan általános anyagok is lehetnek, mint a C-vitamin (E-300) vagy a sütőpor (E-500). Ezen felül a Coca-Cola június 20-i sajtóeseményén a Pénzcentrum megtudta azt is, hogy a teljes magyar gazdaságot sújtó munkaerőhiány a vállalatot is érinti, és legnehezebben a pénzügyi, logisztikai és gyártási területre találnak megfelelő számú és jól képzett szakembert.
Pár másodperc is rengeteget számíthat.
Szépen csillog a bronzérem.
Később még rosszabb lesz a helyzet.
Roham indult a Tescóba, Sparba, Lidlbe.
És te jobban élsz tavalyhoz képest?
Ezzel a módszerrel te is megszabadulhatsz a borsos törlesztőktől.
Vajon mi a helyzet a többi uniós fővárossal?
Bezzeg Bécs...
Meddig lehet ezt még kihúzni?
Azért utakat is fejlesztenek.
Nem lesz ebből gond?
Komolyan, mikor lesz ennek vége?
A 2018. január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 29 ezer fővel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent. A férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a nőket, és esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt.
2012-ben törölte el a kormány a szakszervezetek munkavédelmi ellenőrzési jogkörét, valamint a munkavédelmi hatóságból is főosztályt csinált. Többek között ezen okokat sejti a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) amögött. hogy aránytalanul emelkedik a munkahelyi balesetek száma hazánkban.
Szégyen, mi megy az építőiparban.
Nem tudják ellátni feladataikat.
Itt az idő átgondolni, mit hívunk családnak?