20 °C Budapest

Több millió magyar esik el élete lehetőségétől: hogy lesz így zsíros állásuk?

2019. június 2. 13:01

Több millió magyar nem internetezik valamilyen okból, vélhetően azért, mert nem jut hozzá a szolgáltatáshoz. Az EU-s rangsorban eléggé hátul vagyunk, van olyan ország, ahol a 16-74 éves korosztály 98 százaléka tolja a netet.

A 16-74 éves magyarok csupán 76 százaléka internetezik, amivel eléggé hátul állunk az EU-s rangsorban - derült ki a brit statisztikai hivatal adataiból. A térségben mögöttünk csak Horvátország (75%), Románia (71%) és a tökutolsó Bulgária (65%) áll. Az uniós átlag ebben a tekintetben 85%, aminek rendesen alatta vagyunk. Ellenben a 16-74 év közötti szlovákok, szlovének 80 százaléka használ internetet, Ausztriában ez az arány 87 százalék, ahogyan a cseheknél is.

Kiderült, hogy a dánoknál szinte midnen 16-74 év közötti internetezik, ott 98 százalékot mértek. Nem sokkal marad el ettől Luxemburg sem, 97 százalékkal. Utánuk a britek és a hollandok jönnek 95-tel.

Pedig olcsóbb is lett netezni

Bár nem tudni, hogy pontosan miért nem netezik több millió magyar, de lehet, hogy az árak is közrejátszottak, tehát, hogy nem mindenki engedheti meg magának a szolgáltatást. Pedig az NMHH elemzése is kimutatta, hogy internetáfa 5 százalékra történő csökkentésének köszönhetően a legnagyobb szolgáltatóknál az önálló internetszolgáltatások döntő többségének bruttó ára - változatlan nettó árak mellett - 11 százalékkal mérséklődött, míg az internetet is tartalmazó szolgáltatáscsomagok árai 1-8 százalék közötti mértékben csökkentek. Az utóbbi években egyre inkább szétnyílt a nemzetgazdasági és a hírközlési árváltozás ollója: tavaly a hírközlési szektorban az árak 5,4 százalékkal estek, ugyanakkor 2,8 százalékos inflációt mértek a nemzetgazdaság egészében a KSH árstatisztikái szerint.

Azt pedig nem kell ecsetelni, hogy miért kiemelten fontos az, hogy egy nemzet lakosai mekkora mértékben jutnak hozzá az internethez. Napjainkban az álláshirdetések kardinális része a különböző netes portálokon található, ahogy a gyakorlatilag megszámlálhatatlan mennyiségű, sokszor ingyenes tudás is különböző portálokon érhető el. Mindezekhez pedig a világháló az egyetlen ajtó. Ami ha csukva marad, kizárja az embert, jócskán szűkítve ezzel lehetőségét egy új, zsírosabb állásra, egy új nyelv megtanulására és a többi...

Áttekinthetetlen a kínálat, újabbnál újabb konstrukciók

Nehezen áttekinthető a hírközlési szolgáltatók sokféle díjcsomagot tartalmazó kínálata és annak folyamatos változtatása. 2018 végén összesen 170 előfizethető csomag volt az öt kategóriában: vezetékes telefon, vezetékes internet, mobilinternet, feltöltőkártyás telefon és előfizetéses mobiltelefon. Mindezekből 88 csomag volt új, azaz 2018 januárja óta bevezetett konstrukció - ez az összkínálat több mint felét, 52 százalékát teszi ki. 

Az elemzés összesen 640 csomagot vizsgált, amelybe beletartoznak a már lezárt, de még előfizetőket tartalmazó csomagok is. Valószínűleg a csomagok számossága és gyakori változtatása részben az oka annak, hogy a piackutatás szerint a mobiltelefont használók és a helyhez kötött internetet előfizető háztartások 60 százaléka még sosem váltott díjcsomagot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A mobilinternet viszont drága

A vezetések netszolgáltatással ellentétben a mobilnet eléggé drága. Kiderült korábban, hogy a környező országok közül Magyarországon a legdrágább átlagosan egy gigabájtnyi mobilinternet a brit Cable összesítése szerint. 6,56 dollárt, átszámolva valamivel több mint 1800 forintot kell kicsengetni egyetlen gigabájtért hazánkban.

Ezzel szemben a kontinensen Ukrajnában a legolcsóbb a gigabájt átlagára, 51 cent (142 forint). Utánuk az osztrákok jönnek 1,88 dollárral (524 forinttal), majd pedig Románia következik 1,29 dolláros (527 forintos) átlagárával. Szlovéniában 2,21 dollárt (616 forintot) kérnek egy gigabájt mobilnetért, Szerbiában 4,83 dollár (1347 forint) az átlagár, amitől nem sokkal maradnak el a horvátok sem, ahol átszámolva mai árfolyamon 1364 forint egy gigabájt. A Szlovákoknál is olcsóbb a net, mint nálunk, ott egy giga 5,56 dollár (1550 forint).

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm