Nincs ok pánikra? Durván kilőtt a magyar áramtermelés, így állunk most
Idén májusban 20%-kal több villamosenergiát termeltek az erőművek Magyarországon 2021 azonos időszakához képest.
Idén májusban 20%-kal több villamosenergiát termeltek az erőművek Magyarországon 2021 azonos időszakához képest.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint vissza kéne vonni a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifakitermelésről szóló eltérő szabályokat
Az infláció jóval magasabb lesz a vártnál, ezért a nyugdíjasok nagyobb összegű nyugdíjemelést várnak novemberben - mondta az érdekképviseleti vezető.
A rezsicsökkentés korlátozásával megnőtt az érdeklődés az erkélynapelemek iránt, de itthon az áramszolgáltatók tiltják ezeknek a használatát.
Mennyire jellemző a rezsi fedezése egészségpénztárból, mi ennek a módja, és mennyi pénzt lehet így megtakarítani.
Ha valakinek úgy alakul a gázfogyasztása, hogy éves szinten nem, de bizonyos hónapokban túllépi a fogyasztási kvótáját, akkor az éves elszámoláskor visszakapja a túlfizetését.
Az eladások visszaálltak a korábbi szintre, míg például a hűtőszekrények és fagyasztók esetében pedig még növekedett is a rendelések száma.
Módosította az MVM a rezsicsökkentési tájékoztató oldalán a feltöltőkártyás áramvásárlókra alig egy hete bevezetett szabályrendszerét.
Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint az újlakások iránti érdeklődést az elszálló energiaárak erősíthetik a jövőben.
Több százezres lehet azoknak a száma, akik jogosultak lennének védendő fogyasztói státuszra, de a hatóságok hivatalosan csak 32 ezer ilyet tartanak nyilván.
Kiderült miért drágul októberben 20 forinttal a földgáz az átlagfogyasztás felett.
A roham már javában zajlik a téli tüzelőanyag beszerzéséért, sok helyen rohamtempóban fogy a tűzifa és nem győzik a rendeléseket a fakitermelők.
Nemcsak gazdaságtalan, de veszélyes is lehet idén kivágott fával tüzelni a télen. A nedves tüzelő tönkreteheti a kályhánkat, sőt, a kátrányosodás kéménytűzhöz is vezethet.
Ki lehet védendő fogyasztó és ez milyen előnyökkel, kedvezményekkel jár? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Éles váltás körvonalazódik a hazai ingatlanpiacon azt követően, hogy a kormány módosított a rezsicsökkentés szabályain.
Augusztusban és szeptemberben 732,4, míg október és december között 752,5 forint köbméterenként a gáz „lakossági piaci ára”.
Sokkal jobb hőleadású anyagokkal is fűthetünk, ha kályhánk van otthon: ezek beszerezhetők barkácsboltból is, tehát nem kell hetekig mászkálnunk tűzifa után.
Sokan elkezdtek gondolkodni a házuk energetikai korszerűsítésén, ami viszont nem olcsó mulatság jelenleg. De akár 15 százalékkal is nőhet a házunk értéke.
Az emelkedő energiaárak és a rezsitámogatás csökkenés miatt számottevő keresletnövekedés várható, ezért nehéz lesz szakembert találni.
A kedvezményes áron biztosított mennyiség felhasználási helyenként jár, márpedig számos többgenerációs családi ház esetében egy villany-, illetve egy gázóra van felszerelve.