Többmilliárdos diákmunka-program indul: rengetegen jelentkezhetnek
A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá.
A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá.
A 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak.
A vállalatok kétharmadánál már fut vagy a közeljövőben elindításra kerül egészségprogram, melynek fókusza legtöbb esetben a mozgásra való motiválás és a mentális egészség ápolása.
Az Ünnepi Könyvhét után most már a nyári Margó Fesztivál dátumát is nyilvánosságra hozták.
A hagyományosan nyáron megtartott, tavaly elmaradt könyves fesztivált szeptember 2. és 5. között rendezik meg a szokott helyszínen.
Tíz napon át új életre kel egy-egy korábbi program az elmúlt harminc évből és egy portrékiállítás is nyílik.
Bár arányaiban sok nő jelentkezik egyetemre és végez jó eredménnyel, kevesen maradnak a pályán vagy érnek el magasabb tudományos fokozatot.
Összegyűjtöttünk néhány fontos feladatot, amit mindenképp el kell végezni, mielőtt fejest ugrunk a sütögetésbe. Emellett utána jártunk az aktuális trendeknek és adunk néhány tanácsot azoknak is, akik most vásárolnának kerti grillt.
2021-ben rengeteg program keretében a 100 éve született Pilinszky Jánosra emlékeznek.
A közös vacsorafőzés sok pár programjában szerepel.
Pest megye 500 felnőtt körzete közül mindössze 120-nak jutott oltóanyag.
Bőséges a zenei és színházi kínálat.
Minden válasz egy helyen.
Feltétel, hogy az igénybevevőknek köztartozás mentesnek kell lenniük.
A hivatalos alkalmazásbólt szűrőrendszere is kijátszható.
Siess, nehogy lemaradj!
Duális Üzletvezetőképző program fejlődni vágyó fiataloknak és tehetséges munkatársaknak.
Indul a pénzosztás.
Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10 000 forint. Most a Duna-Ipoly Nemzeti Park programja során lehet megtekinteni a vízirovarok varázslatos nászrepülését.
Segítünk, hogy ne kelljen kapcsolgatni...