Érkezik az újabb sztárzenekat a Puskás Arénába: 2025 indul a világkörüli turné
A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes zenekar Loom című világkörüli turnéjának európai szakasza tizenhat országot érint.
A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes zenekar Loom című világkörüli turnéjának európai szakasza tizenhat országot érint.
Idén tizenkettedik alkalommal hirdették meg a Nyári diákmunka programot, amelyben közel 29 ezren vettek részt.
A közönség nagyvásznon élvezheti még az olyan ikonikus alkotásokat, mint a Terminator 2. - Az ítélet napja vagy a Vissza a jövőbe II.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a Gondosóra program.
A 21,1 kilométeres versenyre eddig 8500 nevezés érkezett, a kiegészítő távokra pedig 4000 fölötti nevezést regisztráltak.
A Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében 12. éve futó zsűrizett mustra többek között azért jött létre, hogy helybe hozza a Budapest határain túli színházi élményeket.
A Magyar Nemzeti Bank „Főőrség” megnevezéssel különleges, hatszög alakú színesfém emlékérmét bocsát ki 2024. augusztus 20-án.
A közüzemi számlák benyújtását illetően is sor kerülhet hatékonyságnövelő intézkedésekre.
A Gondosóra program indulása óta több mint 22 ezer életet mentett meg és 360 ezer esetben nyújtott hétköznapi segítséget
A Szigetre minden nap 23 órától féláron lehet bejutni, ami az éjszakai partiarcoknak jó hír, hisz a nagy partihelyeken hajnalig pörög az élet.
A kormány ingatlanonként legfeljebb 5 millió forint támogatást kínál a családok számára napelem és energiatároló beszerzéséhez és telepítéséhez.
Szinte nincs olyan ember a Földön, aki ne gondolkozott volna már el azon, hogy egyszer valami különleges kikapcsolódási formába vág.
Módosultak a 155 milliárd forint keretösszegű, a GINOP Plusz program részét képező KKV Technológia Plusz Hitelprogram feltételei.
Az osztrák éttermek számára bevezetett "schnitzel-bónusz" komoly vitákat váltott ki, miután a programot diszkriminatívnak minősítették.
A videós rögzítette a beszélgetést, ahol egy program telepítésére próbálták rávenni. Ezzel megszerezték volna kártyaadatait vagy jelszavait.
Távcsöves bemutatókkal, csillagászati előadásokkal, hullócsillaglesekkel és Nap-megfigyelésekkel is várják az érdeklődőket az Egy Hét a Csillagok Alatt program keretében.
Távcsöves bemutatókkal, hullócsillaglessel és Nap-megfigyeléssel is készülnek augusztusban a csillagászok - de hozzuk a részleteket!
Az újonnan kiadott energetikai tanúsítványok száma meghaladta a 6300-at - közölte a minisztérium.
A Pénzcentrum naponta jelentkezik az olimpiai program napi, sportági bontásával. Beszámolunk minden fontosabb versenyszám és minden magyar érdekeltségű esemény időpontjáról.
Másfél évtized alatt hagyománnyá vált, hogy a strandok színvonalas programokkal várják az éjszakai fürdőzés kedvelőit, várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők.