Huszonhárom új, tőzsdén kereskedett befektetési alappal bővült a Budapesti Értéktőzsde BÉTa Piaca.

Október második hétvégéjén rendezik a 2024-es SPAR Budapest Maraton® Fesztivált, Magyarország egyik legnagyobb szabadidősport eseményét. Az ősz sokak számára a tökéletes évszak valamilyen új sport elkezdésére, a legtöbben a futást választják. De hogy kezdjünk neki, mik az első lépések, és hogy készüljünk fel egy futóversenyre?
2024. október 12-én és 13-án rendezik a SPAR Budapest Maraton® Fesztivált, Magyarország egyik legnagyobb szabadidősport eseményét.
"A két napos fesztiválon 18 táv és 16 rajt várja a résztvevőket, ahol minden korosztály és sportolni vágyó megtalálhatja a felkészültségéhez illő kihívást" – tájékoztatták a szervezők a Pénzcentrumot.
A szombati program főként a családoknak és a rövidebb távok kedvelőinek szól, 500 métertől 10 kilométerig terjedő egyéni futótávokkal, valamint 4x2 kilométeres váltóval. Újdonságként jelenik meg idén a 3x1,5 kilométeres Suli váltó iskolai csapatok számára. A nem futók számára is kínálnak programot: négy különböző hosszúságú városi túra útvonal áll rendelkezésre.

Vasárnap a klasszikus 42,2 kilométeres maraton áll a középpontban, amely egyéniben, párosban és négy fős stafétában is teljesíthető. Emellett 30 kilométeres, félmaratoni és 14 kilométeres távok is választhatók.
Az eseményre 2024. október 8-án éjfélig lehet előzetesen nevezni.
A rendezvény erős karitatív jelleggel bír. Több mint 2500 résztvevő fut jótékonysági célokért, és az esemény várhatóan 10 millió forint feletti adományt gyűjt össze.
Futással az egészségért: gyakorlati tanácsok kezdőknek
Az ősz beköszöntével sokan gondolkodnak azon, hogy elkezdenének rendszeresen futni. A Portfolio Csoport két tapasztalt amatőr futója, Fekete Beatrix és Kovács Nóra osztja meg praktikus tanácsait azoknak, akik most vágnának bele ebbe az egészséges sportba.
"A legfontosabb a fokozatosság és a megfelelő felszerelés" - hangsúlyozza Bea, aki számos terepfutó versenyen vett már részt, köztük több 100 km-es terepfutáson is. A megfelelő futócipő kiválasztása kulcsfontosságú. Érdemes szakboltban vásárolni, ahol lábvizsgálatot is végeznek. Egy jó futócipő 50-60 ezer forintba is kerülhet, de megéri a befektetést. A ruházatnál nem szükséges márkás termékeket venni, a lényeg a kényelem.
Kezdőknek ajánlott ingyenes edzésterveket használni, amelyek a sportegyesületek honlapjain is elérhetők. Ugyanakkor nem feltétlenül kell drága sportórát venni, egy okostelefon is megfelelő lehet a teljesítmény mérésére annak, aki ezt igényli.
A napszak kiválasztása egyénfüggő. "Én hajnalban szeretek futni, mert felébreszt és jól indul a napom" - mondja Nóra, aki legutóbb egy 6 órás, 62 km-es versenyen ért el dobogós helyezést. Bea inkább az esti futást preferálja: "Ez egy jó lezárása a napnak, utána már jöhet a pihenés."
Egy 10 km-es távra - ami a SPAR Budapest Maraton® egyik legrövidebb távja - nagyjából egy hónap alatt fel lehet készülni, ha valaki korábban is sportolt már. Verseny előtt fontos a megfelelő táplálkozás. Két órával a rajt előtt érdemes utoljára enni, valami könnyű, lehetőleg szénhidrátban gazdag, nem zsíros ételt. Előző este érdemes feltölteni a szénhidrátraktárakat, akár egy pizzával vagy valamilyen tésztával, de egyén függő, kinek mely ételek adnak elegendő energiát a másnapra.
Folyadékból a verseny napján nem kell többet inni a szokásosnál, viszont az azt megelőző napokban figyeljünk arra, hogy elegendő mennyiséget igyunk, hidratáljunk, ezzel felkészítve a testünket a nagy napra - javasolja Nóra, aki hozzáteszi: az egyik legfontosabb, hogy előtte ne egyél és igyál semmi olyat, amit azelőtt nem próbáltál, vagy már régen ettél.

A sérülések megelőzése érdekében fontos a rövid gimnasztikus bemelegítés és a futás végi nyújtás. A fokozatosság kulcsfontosságú: ne akarjunk egyből hetente háromszor 10 km-t futni, ha előtte nem futottunk, és a heti összmennyiséget legfeljebb 10%-kal ajánlott növelni a szakirodalom szerint. Emellett érdemes kiegészítőként erősítő gyakorlatokat végezni és mobilizálni, például jógázni, akár YouTube-on is találhatunk komplett gyakorlatsorokat. Az edzés mellett fontos, hogy figyeljünk a regenerációra is: a jó alvás és egészséges táplálkozás elengedhetetlen a jó sportteljesítményhez!
A mozgás mellett az egészséges étkezés is fontos
A SPAR tapasztalatai szerint egyre növekszik a kereslet a speciális táplálkozási igényeket kielégítő termékek iránt. Ez a trend összhangban van az egészségtudatos életmód terjedésével és a különböző étkezési szokások, mint például a húsmentes étrend népszerűbbé válásával.
A Pénzcentrumnak Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs igazgatója beszámolt arról is, hogy az áruházlánc jelentős bővítést hajtott végre egészségtudatos termékpalettáján. Több, mint ezer termék érhető el a speciális táplálkozási igényű vásárlók számára az áruházakban.
A kínálatbővítés a SPAR Életmód program keretében valósult meg. A program olyan termékeket foglal magában, amelyek megfelelnek a laktóz- és gluténmentes étrendet követők, valamint a sportolók, fogyókúrázók és vegetáriánusok igényeinek is. Saját márkás protein termékeket is forgalmaznak: ezek a termékek nem kizárólag sportolók számára készültek, hanem általános fehérjeforrásként is ajánlottak.
„A futás a legkedveltebb tömegsport hazánkban, százezres rajongótáborral. A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál pedig ennek a mozgásformának a legnagyobb ünnepe. Az idei futófesztiválon a rajt-cél szakaszon felállított standunk aktivitásainak célja, hogy játékos formában bevonjuk, és mozgásra aktivizáljuk a különböző generációkat. Ennek jegyében, a Z-generációhoz tartozó fiatal kollégáink ötletei alapján különleges reflexjátékkal és akadálypályával várjuk a játékos kedvű látogatókat.
A szerencsés játékosok pedig saját márkás, egészségtudatos termékeinkkel lehetnek gazdagabbak. Munkatársainkat -akik idén is ingyenesen nevezhetnek a futóversenyre- egy jó üggyel is próbáljuk motiválni: minden rajthoz álló kollégánk után 2000 forinttal segítjük az Utcáról Lakásba! Egyesület munkáját” – tette hozzá Maczelka Márk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


