Ez lenne a nagy készülés az Otthon Start programra? Ki költözne erre a környékre?
A kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítené a legalább 250 lakásos fejlesztéseket, ha a lakások 70 százaléka megfelel az Otthon Start feltételeinek.
A kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítené a legalább 250 lakásos fejlesztéseket, ha a lakások 70 százaléka megfelel az Otthon Start feltételeinek.
2025. augusztus 6-án több hazai bank ügyfeleinél előfordult, hogy korábbi bankkártyás tranzakcióikat tévesen ismételten az ügyfelek fizetési számláin megterhelték.
Augusztusban beindul az albérletpiac, hiszen a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után tömegek keresnek kiadó lakást vagy szobát a budapesti és vidéki egyetemi városokban.
Az Otthon Start Program 3%-os támogatott hitelének bejelentését követően, egyetlen hónap alatt megtízszereződött a lakáshitelek iránti kereslet.
Az ingatlanok dinamikus áremelkedése mögött jócskán elmarad a fizetőképesség és a reálbérek 3-4% közé tehető lassú növekedése.
Az első fél évben 5129 új lakás épült Magyarországon, ami 15%-kal elmarad az egy évvel korábbitól, ugyanakkor a kiadott építési engedélyek száma 43%-kal ugrott meg.
Alapvető közgazdasági összefüggés, hogy a több pénz ugyanannyi áru mellett csak áremelkedéshez vezet - írja cikkében Kutasi Gábor.
A kereslet ugyan megugrott, az árak egyelőre nem álltak komoly növekedési pályára az Otthon Start bejelentése és a részletek megismerése után
"Újlengyel semmi mást nem akar, mint békében, nyugodtan élni" - mondta a polgármester, amikor arról kérdezték, miért korlátozzák a beköltözést.
Egykor a magyar gazdasági elit központi alakja volt, ma már csak kifosztott villája emlékeztet Kapolyi László hajdani hatalmára.
2025 első félévében látványosan eltértek egymástól az egyes ingatlantípusok értékesítési idejei Magyarországon.
Bár kevesebb lakás készült el 2025 első félévében, mint tavaly, a jelek szerint fordulhat a trend: az egyik építőnyaggyártó szerint megindult az élénkülés.
A kormány módosította az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épület felújításának határidejét, valamint döntött a Kúria és a Legfőbb Ügyészség jövőbeli elhelyezéséről.
Megjelent az Otthon Start program végleges rendelete, amely több ponton is eltér az eredeti tervezettől.
Az Otthon Start Program szeptemberi indulása jelentős hatással lesz az ingatlanpiac belső dinamikájára, különösen a vásárlási motivációk szempontjából.
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek az Otthon Start Lakáshitelre az egyik nagybanknál az érdeklődők.
Az ország olcsóbb részein többnyire 10-20 millió forinttal kell számolnia annak, aki családi ház építésére alkalmas telket szeretne venni.
Egyre nagyobb érdeklődés mellett megindult a helyezkedés a lakáspiac keresleti oldalán a kedvezményes hitel miatt.
A háromszintes, 850 négyzetméteres ingatlan a város egyik legbiztonságosabb lakóparkjában található, ára berendezéssel együtt 850 millió forint, anélkül 790 millióba kerül.
A 3 százalékos kamatú Otthon Start Programot egyedülálló lehetőségként emlegetik, de számos európai országban hasonló vagy még kedvezőbb feltételekkel érhetők el piaci lakáshitelek.