Lelombozó hír a Szputnyik V oltással oltott betegeknek: betagadott az EMA
Mindeddig minden jel arra utalt, hogy az unió jóvá fogja hagyni az orosz oltóanyagot.
Mindeddig minden jel arra utalt, hogy az unió jóvá fogja hagyni az orosz oltóanyagot.
Ez sok pácienset is aggaszt, több száz panasz érkezett a a Főpolgármesteri Hivatalhoz.
Rusvai Miklós szerint ősszel emelkedhet a fertőzöttek száma, azonban az újabb járványhullám kialakulásának esélye több tényezőtől is függ.
Az ECDC legfrissebb adataiból az derül ki, hogy már négy ország is lehagyott minket átoltottság tekintetében.
A kormány megtárgyalta és elfogadta a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javaslatát - jelentette be Novák Katalin.
Szerbiába és Romániába mennek Pfizer-oltásért azok a magyarok, akiknek nincs a vérében ellenanyag két kínai oltás után sem. Duda Ernő virológus szerint ez már nyílt titok a hazai egészségügyben.
Napokon belül jön az új védettségi igazolvány. A korábban előre jelzetthez képest két hetes csúszással újul meg a digitális védettségi igazolvány.
Mától ismét 3 hetes különbséggel kell beadni a Pfizer második oltását - írja a kormányzati tájékoztató portál.
106 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 428 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjút péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök. Elmondta, hogy aggódik azért a 3 millió magyarért, aki még nem vette fel az oltást, hiszen bármikor megfertőződhetnek.
A vállalat bejelentése nyomán részvényeinek árfolyama az Egyesült Államokban pár óra alatt 48 százalékkal zuhant.
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) támogatja a 12 év feletti korosztály COVID-19 elleni védőoltását.
A védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni - mondta a Semmelweis Egyetem rektora kedd reggel az M1 csatornán.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) delta variánsával fertőzöttek kétszer nagyobb eséllyel szorulhatnak kórházi kezelésre, mint a Nagy-Britanniában korábbi domináns alfa variáns.
A beoltottak száma 5 342 379 fő, közülük 4 208 619 fő a második oltást is megkapta. 406 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 47-en vannak lélegeztetőgépen.
A háziorvostól is kérhető az oltás, de ebben az esetben az orvosnak össze kell várnia annyi gyereket, hogy egy ampullából az összes kinyerhető adag beadható legyen.
A gyerekeknek ugyanúgy az interneten lehet időpontot foglalni, a beleegyező nyilatkozatot mindenképp vinni kell.
Gyorsuló ütemben csökken az új fertőzöttek száma, a pozitív tesztek aránya 1,32% - mondta Orbán Viktor a kormányinfón.
Nagyon nehéz lesz elérni a várva várt hatmillió oltást Szlávik János szerint. Az infektológus főorvos kifejtette, hogy szerinte biztosan fog kelleni harmadik oltás.
A Medison Pharma hozza kereskedelmi forgalomba a Moderna COVID-19 oltóanyagát Közép- és Kelet-Európában, valamint Izraelben.