Megérkezett hazánkba a koronavírus legújabb variánsa, a Nimbus – közölte hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

Hidegzuhany a Sinopharmmal oltottakra: a magyar idősek negyedénél hatástalan volt a vakcina
A korral együtt jelentősen csökkenhet a védettség a Sinopharmmal oltottak körében a Covid–19-megbetegedéssel szemben – állapította meg a Sarkadi Balázs akadémikus és Ferenci Tamás biostatisztikus vezette kutatócsoport most publikált vizsgálata. A szerzők kiemelik: ez az első nagy mintán, laboratóriumi körülmények között végzett ilyen kutatás publikációja, ami azért is hiánypótló, mivel a világ több mint 50 országában engedélyezték a kínai vakcina használatát, mégis a lakosság bizonyos köreit érintően kevés információ áll rendelkezésre annak hatásosságáról.
Ez az első, laboratóriumi vizsgálaton alapuló tudományos publikáció, amely a Sinopharm vakcina hatásosságát vizsgálta. A kutatók szerint komoly veszélyt jelent, hogy a kínai vakcinával oltott idősek azt hiszik, védettek a vírus ellen, miközben ez egyáltalán nem vehető biztosra - írja a hvg.hu.
A kutatás emlékeztet: Magyarországon több mint egymillió ember kapta meg június végéig a kínai vakcinát, több mint felük (az első adagot megkapók 54,1 százaléka) közülük időskorú volt. A Sinopharm vakcina 3. fázisú vizsgálatáról szóló tanulmány ehhez képest csak május 24-én jelent meg, ám azon túl, hogy ez igazolta az oltóanyag hatásosságát, az derült ki, hogy a vizsgálatban részt vevők 84,4 százaléka férfi volt, 98,4 százalékuk még nem töltötte be a hatvanat, és mindegyikük egészséges volt (ennek definíciója sem derült ki a vizsgálati anyagból – emelte ki a most megjelent tanulmány). Ez szembemegy a többi, az EU-ban engedélyezett vakcina vizsgálatának módszereivel. Nemcsak a tudományos bizonyíték hiánya, hanem az elmúlt időszakban több ország tapasztalatai is azt jelezték, hogy az idősek esetében nem alakult ki védettség a Sinopharm beadását követően.
Sarkadi Balázs már április közepén arról beszélt, sürgősen meg kell kezdeni a kínai vakcinával oltottak immunitásának vizsgálatát, ekkortájt kezdődött el az Óbudai Egyetem élettani szabályozások kutatóközpontjának, a Corvinus Egyetem statisztikai tanszékének, a Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének és az ELKH Enzimológiai Intézetének bevonásával a most publikált kutatás. Ennek során 497 emberen végezték el a tesztet, közülük 450 felelt meg a kutatás feltételeinek.
Ezek a következők voltak: a vakcina két dózisának beadása után legalább 14 nappal vizsgálták a kórokozót semlegesítő antitestek jelenlétét, kizárva azokat, akiknek korábban igazoltan koronavírus-fertőzése volt. Az eredményeket életkor, nem és a második oltás óta eltelt idő függvényében vizsgálták meg.
A kutatók megállapítása szerint a nem és az idő kevéssé befolyásolja az antitestek jelenlétét, az életkor annál inkább:
amíg az 50 év alattiak esetében az antitestek a vizsgált személyek 90 százalékánál jelen voltak, a 60 év felettiek 25 százalékánál, a 80 év felettiek felénél egyáltalán nem indult be az antitesttermelés, 60 éves korban pedig már a vizsgált alanyok 60–75 százalékánál alacsony antitestszámot állapítottak meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ellenőrzésképpen 45, a Pfizer mRNS-alapú vakcinájával oltott személy esetében is megvizsgálták az antitesttermelést, pontosan 28 nappal a második adag beadását követően. A kutatók szerint az antitestek száma csökkenhetett az életkorral a Pfizerrel beoltottak esetében is, ám az utóbbiak körében nem találtak olyat, akinél egyáltalán ne jelent volna meg.
A kutatók felhívják arra a figyelmet: jelenleg igen nehéz vizsgálni a közvetlen összefüggést a Covid–19-betegség kialakulása, a súlyos megbetegedés, netán az elhalálozás és az antitestek jelenléte között, ám mégis ez tűnik a legjobban dokumentált és a leggyorsabb módszernek a vakcina hatásosságának vizsgálatára, különösen ha azt szigorú, laboratóriumi körülmények között végzik, mint ebben az esetben.
Jelentős veszélyt hordoz magában az, hogy ha az antitesttermelés hiánya gyengébb védelmet jelent a betegség ellen, miközben a Sinopharmmal oltott idősek úgy érezhetik, és úgy tekintik őket, mint akik védettek a Covid–19-fertőzés ellen, a hamis ígéret ugyanis hozzájárulhat a betegség terjedéséhez a nagy mértékben sérülékeny csoporton belül
– állapítják meg a szerzők.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


