Vészjósló adatok: ismét csúcson a járvány a horvátoknál és Szlovéniában
Május óta nem látott csúcson az új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, nőtt a kórházban kezelt betegek száma is mindkét országban.
Május óta nem látott csúcson az új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, nőtt a kórházban kezelt betegek száma is mindkét országban.
Nem biztos, hogy az iskolások oltását augusztus két utolsó napjára kellett volna hagyni, már hamarabb, például a táborokban el lehetett volna kezdeni - mondta.
Az iskolakezdés közeledtével az iskolákban is lehetőséget biztosítanak a 12 év feletti diákok oltására azoknak, akik valamilyen az interneten nem tudnak időpontot foglalni.
Az első deltavariánst májusban találták, azóta az emelkedés folyamatos. Az utóbbi két hétben heti 60-61 delta variánst igazoltak.
A közelgő negyedik hullám miatt itthon megkezdődött az oltások harmadik dózisának beadása, ám utazás szempontjából nagyon nem mindegy, ki melyiket kapja.
Azok részére, akik ezekre a dátumokra kaptak esetleg időpontot, soron kívüli időpontot biztosítanak.
Ha minden jól megy és a járványhelyzet sem indokol szigorításokat, akkor szeptemberben újra iskolapadba ülnek az általános és középiskolás diákok. Itt vannak a legfrissebb információk az idei iskolakezdésről.
A virológus szerint főképp az iskolai szünetekben, tanítás után terjedhet a vírus a gyermekek között. A harmadik oltásról elmondta: van, akinek szerinte egy negyedik is kellhet.
A harmadik oltás lehetőségét Európában Magyarország biztosította elsőként, az időpontfoglalás a harmadik oltásra gördülékenyen zajlik.
83 beteget ápolnak kórházban, 14-en vannak lélegeztetőgépen. 96 ezren a harmadik oltást is felvették, 200 ezer 12-17 év közöttit regisztráltak oltásra és 81%-uk már felvette azt.
A Magyar Orvosi Kamara szerint ideje felkészülnünk a koronavírus negyedik hullámára.
Nincs újabb halálos áldozat, 86 új fertőzöttet találtak Magyarországon.
A harmadik dózis látványosan csökkenti a delta variánssal való fertőzés esélyét, még a két vakcinadózishoz képest is. A 60 év felettiek esetében még fontosabb a harmadik dózis.
A Pfizer és a BioNTech a jelenlegi előrejelzések szerint 2021 végéig akár 3 milliárd adag COVID-19 vakcinát gyárt és szállít világszerte.
A beoltottak száma 5 658 623 fő, közülük 5 497 599 fő már a második oltását is megkapta. 79 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen.
A koronavírus negyedik hullámának kezdetét szeptember közepére várja Rusvai Miklós víruskutató. Beszélt az oltottak fertőződésének esélyéről és a harmadik oltásokról is.
Világ szerinte egyre elterjedtebb a koronavírus delta variánsa, amely az eddigieknél sokkal fertőzőbb, és a friss adatok szerint a beoltottakat is képes megbetegíteni.
Minimális az esély arra, hogy valaki az oltottak közül súlyosan megbetegedjen a fertőzés miatt - mondta Merkely Béla, aki a fiataloknak nem javasolja a harmadik oltás felvételét.
95 ezer magyarnak lett érvénytelen a védettségi igazolványa a közelmúltban, mert nem vették fel a második oltást. Kiderült, hogy arányaiban a legtöbben a Sinopharmot nem kérték.
Nagyszabású felmérést készített a Pénzcentrum, a Médiaunió, és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS). A kitöltők szerint már túl sok a hír a koronavírusról.