Erről az állami támogatásról kevesen tudnak: súlyos százezreket kaphat bárki, aki él vele
Szakértők összegyűjtöttek 10 tipikus problémát, amelyeket érdemes elkerülni akkor, ha a nyugdíjunkra teszünk félre.
Szakértők összegyűjtöttek 10 tipikus problémát, amelyeket érdemes elkerülni akkor, ha a nyugdíjunkra teszünk félre.
Kutatók vizsgálják, tanulmányozzák, mik azok a kulcsfontosságú viselkedési szokások, amik javíthatják az élettartamot.
A péntek reggel megjelent adatok szerint 2023 decemberben 5,5 százalék volt az éves infláció, míg a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számított infláció 5,3 százalékot mutatott.
A Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátorával könnyen kiszámolható az emelt nyugdíj összege.
A nyugdíjszakértő szerint nem biztos, hogy a törvényalkotó akkori szándékával egybevág, mikor a NŐK40 bevezetésre került, hogy kialakuljon ténylegesen egy kettős nyugdíjkorhatár.
Jelenleg nagyjából 1 millió magyar nyugdíjasnak utalják ki járandóságát bankszámlára, ők is meg fogják kapni a pénzintézetektől a részletes költségkimutatást.
A januári nyugdíjak utalása bankszámlára a hivatalos nyugdíjfolyósítási naptár szerint január 12-én esedékes.
A rövid távú stratégia szerint először a fogyasztás és a beruházások élénkülését kell elérni.
Folyamatosan nő a dolgozó nyugdíjaskorú lakosság a 65-74 éves korcsoportból pedig minden tizedik magyar még aktívan dolgozott 2023-ban.
Bár az Európai Bizottság azt kérte a magyar kormánytól, hogy 2025-ig hajtson végre egy hatékony és méltányos nyugdíjreformot, még nem adták jelét, hogy a munkát megkezdték volna.
A nyugdíj utalása az adott hónap 12. napjához legközelebb eső munkanapon kerül utalásra 2024-ben is, ez leggyakrabban épp 12-re esik, de nem minden hónapban.
A Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátorával idén is könnyedén ki lehet számítani, hogy pontosan mennyivel emelkedik 2024-ben a nyugdíj, és mekkora lesz a 13. havi nyugdíj jövőre.
Az emelés mintegy két és fél millió embert érint, főként az öregségi nyugdíjasokat.
190 ezer forintos nyugdíjból él Pásztor Erzsi, az ország Janka nénije, aki most anyagi helyzetéről beszélt egy friss adásban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi előrejelzésében már csak 2,5-3,5 százalékos GDP-bővülést prognosztizál 2024-re.
Öregségi nyugdíjkorhatár 2024: mit mond a nyugdíjkorhatár kalkulátor, férfiaknál és nőknél mennyi a nyugdíjkorhatár 2024-ben? Mikor emelkedik a nyugdíjkorhatár, lesz most változás?
A kelet-közép-európai régió hat vizsgált országából Romániában nőtt a legnagyobb mértékben azok aránya, akik úgy érzik, hogy anyagi helyzetük javult az utóbbi időben.
Idén december 1. és 20. közötti időszakban közel 10 százalékos növekedést tapasztalható a megkötött nyugdíjcélú megtakarítási szerződések darabszámában.
Az év utolsó hónapjában eszközölt befizetéseink határozzák meg, hogy 2024-ben mennyit igényelhetünk vissza az általunk befizetett személyi jövedelemadóból.
A 120 ezer forint éppen az a nemhivatalos létminimum, amely a nyugdíjrendszer méltányossági eljárásainál is küszöbérték.