Örülhettek a fiatalok: ők is megérezték a tavalyi fizetésemeléseket
Harmaduk azonban még mindig a családtól kapott segítségre támaszkodik.
Harmaduk azonban még mindig a családtól kapott segítségre támaszkodik.
Azért ez tényleg bicskanyitogató.
Idén is jelentős béremelkedésre számítanak a szakértők.
Az alkalmazotti létszám azonban nem mutat változást.
A legjobban fizető gazdasági ágban bőven 500 ezer forint felett volt az átlagkereset.
Előbb-utóbb mindenki rákényszerül, hogy 200 ezer forint feletti fizetést adjon.
Igyekeznek kikerülni a kötelező emelések megadását.
Közzétette bértábláját a kereskedelmi vállalat.
Durván rálicitáltak a Lidl 720 ezres csúcsfizetésére?
Jelentős a különbség a láncok és a kisebb boltok között.
Ez 13 százalékos növekedés 2016 azonos időszakához képest.
Szabadulása óta sem tudott rendesen talpra állni.
Egyre kevesebb a 200 ezer forint alatti ajánlat.
Azért nem fordított teljesen hátat a színpadnak.
De most komolyan, te meg tudnál élni havi bruttó 120-ból?
Munka viszont bőven van.
Csak 232 forinttal magasabb az egészségügyisek átlagkeresete, mint a nemzetgazdasági átlag.
7 pontban mutatjuk a legfontosabb változásokat.
30 ezren kimaradnak a bérkorrekcióból.