A belét is kihajtják a bolti dolgozóknak: kiderült, mennyit túlóráznak
A túlóra munkavállalónak és a munkaadónak is kényszerpálya
A túlóra munkavállalónak és a munkaadónak is kényszerpálya
Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akcióellenőrzésen, a legtöbb probléma az építőipart érintette és jellemzően a fekete foglalkoztatásból adódott - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete felmondja a Metró Kereskedelmi Kft.-vel kötött 2017. decemberi bérmegállapodást, mivel szerintük olyan folyamatok indultak be a kereskedelmi szektorban, ami eltüntette a dolgozók eddig meglévő bérigényét. 10-ből 8 dolgozó venne részt nyomásgyakorlási kezdeményezésben.
A Szép-kártyákra két évvel ezelőtt feltöltött keret nagyjából 98 százalékát elköltötték a kedvezményezettek a május végi határidő lejártáig, az OTP Bank, az MKB Bank és a K&H Bank által kibocsátott kártyákon összesen nagyjából 2 milliárd forint maradt a béren kívüli juttatásból.
Rengeteg az olyan európai fiatal, aki se nem tanul, se nem dolgozik - derül ki egy friss kutatásból. A naplopó fiatalok száma megközelítőleg 5,5 millióra tehető Európában.
Elsőre talán meglepő információ lehet, pedig a legismertebb világmárkákat is elérte a munkaerőhiány. Az egyetlen különbség, hogy a Google, az Adidas, az SAP, az AXA, vagy épp az Accenture HR vezetői nem siránkoznak, hanem aktívan dolgoznak a megoldáson, azaz Employer Branding stratégiát dolgoznak ki, amelyet aztán hatékonyan működtetnek.
Ó igen, látom rajtad van, ki vagy... Munkavállalási szempontból egyáltalán nem szerencsés, ha arctetoválással rendelkezünk - állítja egy friss kutatás. Míg egy háttetoválás nem befolyásolja jelentősen az elhelyezkedési esélyünket, addig a test egyéb, jól látható helyein lévő minták elijeszthetik a munkáltatókat.
Egy új kutatásban többek között azt vizsgálták, hogy évente átlagosan hány órát dolgoznak a munkások a világ különböző városaiban. A kutatás eredményeiből kiderül, hogy hatalmas különbségek vannak egy-egy település között.
Túl vagyunk a Kormányinfón.
A munkaerőhiányra hivatkozva építi le a kormány a közmunkáslétszámot, ám a képzettség hiánya miatt nehéz visszatérni a munkaerőpiacra. Sok közmunkás ugyanis a 8 általánost sem fejezte be.
3 milliárd forintos nyári diákmunka programot hirdet a Pénzügyminisztérium. A program keretein belül 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget.
Kimagasló tavalyi évet zártak a dolgozó diákok. A tavalyi évben ötödével nőtt a ledolgozott munkaóraszám, szinte ugyanannyi munkavégzővel. A diákmunka - az árbevétel 30 százalékos emelkedésével - ágazati szinten 60 milliárd forintot termelt, ami az érintettek számára több mint 50 milliárd forint személyes jövedelmet jelent.
Több mint 12 ezer ember szorul ki a munkaerőpiacról, mert valamely családtagját kell, hogy otthon ápolja. Ők jelenleg alig több mint 50 ezer forintos segélyt kapnak, miközben a környező országokban a magyar bér olykor két-háromszorosát biztosítják a halmozottan sérült emberek, köztük gyermekek otthoni ellátására.
A munkaerőhiány az árakon is látszódni fog.
A munka jó eséllyel meghatározza majd a magyar ember mindennapjait a nyugdíjba vonulás után is.
Miközben vendégből nincs hiány, munkaerőből nagyon is van.
Az elmúlt tíz évben indult meg igazán a magyarok kivándorlása.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában 257 900 álláskereső szerepelt április végén, ami közel 50 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi adatnál. Ez azt jelenti, hogy a nyilvántartott álláskeresők száma 15,4 százalékkal csökkent tavaly óta.
Június elején véget ér a vizsgaidőszak és a középiskolások számára is véget ér a tanév. Vagyis ez egyet jelent azzal is, hogy elindul a diákmunka-szezon. Kíváncsiak voltunk, a nagyobb áruházaknál mennyit lehet keresni diákként, milyen munkakörben alkalmazzák a tanulókat, és egyáltalán hány embert vesznek fel a nyári szezonra.
A Világgazdaságnak adott interjúban úgy fogalmazott, a magyar agrárium versenyképességének javítása a cél. Ennek érdekében új munkaerőt is mozgósítanának, méghozzá közmunkásokat vezényelnének az agráriumba.