Megdöbbentő képek: így menekülnek a magyar turisták a lángoló Rodoszról
Magyar turisták több videót is közzétettek a közösségi médiában, ahogy tömegesen menekülnek, a hátuk mögött pedig ég a sziget.
Magyar turisták több videót is közzétettek a közösségi médiában, ahogy tömegesen menekülnek, a hátuk mögött pedig ég a sziget.
Friss adatok alapján 2022-ben a 65 év felettiek körében 78 százalékos azok aránya, akik állandósult egészségügyi gondokkal küzdenek.
Az előző évek tapasztalataiból kiindulva összeraktuk, hogy nézhet majd ki, mikor kezdődik, és mikor ér véget az előttünk álló tanév.
Felháborodtak a szakszervezetek azon, hogy a PENNY a kötelező akciózás értelmében 229 forintos kilós áron árulta a görögdinnyét.
Az előfoglalási adatok alapján a beutazói rangsor élén az Egyesült Királyság áll több mint 14 ezer foglalással.
Milliárdoktól esik a Ferencváros pusztán azzal, hogy nem sikerült továbbjutnia a feröeri Klaksvík elleni, szerda este megrendezett BL-selejtezőben.
A visszalépő résztvevők helyére korlátozott számban új nevezéseket fogadnak, a jelentkezést a létszámlimit elérésekor.
A fiatalok jelentős része az egyetemi évei alatt szembesül élete első fontos anyagi jellegű döntéseivel és gyakran ekkor esnek az első hibákba is ezen a téren.
Nagyon durván túlnépesedett az egyik Pest megyei agglomerációs város, a helyiek egyre hangosabban panaszkodnak.
Talán nem is gondolunk bele, de a kedvenc sarki boltunk, hentesüzletünk, piaci kofánk minden nap a túlélésért küzd. Nemcsak most, hanem hosszú évek óta, folyamatosan.
76 éves korában elhunyt Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas magyar színész, rendező, igazgató, a Halhatatlanok társaságának örökös tagja.
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A parlagfű pollenkoncentrációja a jövő hét végén több helyen is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet.
Nagyon sok volt a magyar halott Európa útjain az elmúlt napokban. Ha regisztrálunk, akkor a kormány segíteni tud bajba kerülés esetén.
Az első vizsgálat szerint a hátulról érkező busz vezetője szívrohamot kaphatott, ezért nem tudott fékezni, de a baleset okát még vizsgálják.
Az olasz sajtó szerint a terminál összeköttetésbe kerül majd a kínai Új Selyemút projekttel, melynek keretében zajlik a Budapest-Belgrád vasútfejlesztés is.
Agyrészt optimistábban tekintenek a munkahelyükön belüli saját pozíciójukra, másrészt nem romlott az őket foglalkoztató cég jövőbeli fennmaradásába vetett bizalmuk.
Az aszpartám fogyasztása biztonságos, maradt az eddig érvényben lévő napi beviteli ajánlás is - szögezte le a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.
A magyar válaszadók mindössze 37%-a véli úgy, hogy a következő három évben képes lesz megkülönböztetni az ember által készített és az AI által generált tartalmakat.
Egy átlagos napon a tíz legnépszerűbb pornográf tartalmú weboldal közel 620.000 magyar figyelmét köti le, egy hét alatt pedig mintegy 1,7 millió felhasználóét